Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1976-1978 (Budapest, 1980)

Az alperes mindebből következően nem hivatkozhat kellő alappal arra sem, hogy a költség elszámolására a munkaszerződés és az üzleti munkarend nem tartalmazott megfelelő rendelkezéseket. A munkaügyi bíróság ítéletének indokolása egyébként ellentmondásos is. Megállapította, hogy a felperes 1977. április 1-én utasítást kapott arra, hogy a bevételből kifizetéseket nem eszközölhet, ezt azonban figyelmen kívül hagyva a felperes megsértette az Mt. 36. §-ának (2) bekezdésében foglalt rendelkezést, s emiatt az alperes utasítása ellenére kifizetett költségeket visszatéríteni tartozik. Ennek ellenére, téves jogi álláspontjával is ellentétben azt állapította meg, hogy a felperes a kasszából 6710 forintot jogszerűen fizetett ki kívülállóknak különböző takarítási munkáért, s csupán 330 forint erejéig minősítette a kifizetést indokolatlannak arra hivatkozással, hogy a felperes havonta az adott munkáért 1500 forintnál többet nem fizethetett volna. Ez utóbbi álláspontját a munkaügyi bíróság az alperes és a felperes férje között 1977. március 1-én létrejött szerződés tartalmára alapította. Eszerint az alperes a felperes férjének 1977. március 1-től takarításért 1000 forintot, borszállításért pedig 500 forintot fizet havonta. Ennek a szerződésnek a tartalmából kiindulva jutott a bíróság arra az álláspontra, hogy a felperes által ezen összeget meghaladóan eszközölt kifizetés indokolatlan volt, s ezért kötelezte a felperest az ily módon jelentkező különbözetnek, összesen 3300 forintnak az alperes részére történő visszafizetésére. A munkaügyi bíróság ítélete tehát azon túl, hogy jogszabálysértő, egyben megalapozatlan is. A munkaügyi bíróság ugyanis a felperes férje szerződésében kikötött munkadíj összegét anélkül fogadta el összehasonlítási alapként, következésképpen ítélkezése alapjául, hogy előzetesen tisztázta volna, hogy a perbeli négy hónap alatt az udvar, utcafront takarításával, a borszállítással kapcsolatban ténylegesen hány munkaórára volt szükség és ezzel összefüggésben valójában a felperes részéről milyen mértékű munkadíj kifizetése volt indokolt a tabló terhére. E körülmények tisztázása nélkül ugyanis a bíróság — egyébként téves jogi álláspontját alapul véve — megalapozottan nem dönthette volna el, hogy az alperes által tartozásként a felperes terhére rótt összeget vagy annak meghatározott részét a felperes köteles-e visszafizetni vagy sem. A kifejtettek folytán a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján a munkaügyi bíróság ítéletének a felperest marasztaló rendelkezését hatályon kívül helyezte, a szövetkezeti döntőbizottság határozatát megváltoztatta, és az alperes visszafizetésre kötelező határozatát hatálytalanítva, teljes egészében mentesítette a felperest a visszafizetési kötelezettség alól. (M. törv. II. 10 414/1977. sz.) j) Jubileumi jutalom 179. b) Ha a dolgozó a jubileumi jutalomra jogosulttá vált, azt részére, vagy a jogosultság megszerzése után történt elhalálozása esetében az örökösei részére folyósítani kell akkor is, ha annak kifizetését a dolgozó az esedékességekor nem kérte. 288