Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1976-1978 (Budapest, 1980)

kizárása ugyanis — a bíróság érdemi állásfoglalásának elfogadása esetén — ellentétes lenne a Pp. 358. §-a (1) bekezdésének b) pontjában foglaltakkal. A munkaügyi bíróság azonban érdemben tévedett, amikor a pert a kártérítési felelősség szabályai szerint találta elbírálhatónak. Az adott esetben a jogvita tartalmát tekintve abban a kérdésben kellett dönteni, hogy a felperes a budapesti telephelyű üzlet vitelével kapcsolatos és a munkáltató által más módon el nem hárított költségeket és kiadásokat elszámolhatja-e az alperessel szemben és ha igen, milyen alapon. Az alperes alapjában nem is vitatta, hogy ezek a kifizetések a felperes részéről indokoltak voltak, és ténylegesen felmerültek. Azt állította azonban, hogy az 1976. április 1-én kelt alperesi elnöki rendelkezés az ilyen kifizetéseket megtiltotta. Önmagában az a körülmény, hogy a kérdéses elnöki rendelkezés a részletes szabályozás rövid időn belül történő kiadásának kilátásba helyezése mellett megtiltotta a tablón történő elszámolást, még nem jelenti egyben azt is, hogy az üzletmenettel kapcsolatos valóságos és szükséges kiadások az alperessel szemben semmilyen módon nem volnának elszámolhatók, illetőleg, hogy a borkimérés rezsijét az üzletvezetőnek a saját pénzeszközeiből bizonytalan ideig hiteleznie kellene a munkáltatójának, vagy azt véglegesen az üzletvezető felperesnek kellene viselnie. Az ezzel ellentétes álláspont azt a tarthatatlan helyzetet eredményezné, hogy az alperes egyoldalú intézkedése alapján az üzletvezető vagy nem juthatott volna hozzá az őt megillető teljes munkabéréhez, vagy az üzlet forgalmának rovására, a munkaköréhez nem tartozó és nőtől általában el sem várható fizikai megterhelést igénylő munkákat kellett volna ingyenesen elvégeznie, illetőleg végső esetben az üzlet működését a társadalmi tulajdont károsító módon, a részletes elszámolási rendelkezések megjelenéséig teljesen be kellett volna szüntetnie. Az alperes akkor járt volna el helyesen — a társadalmi tulajdon védelmével és az Mt. 2. §-ában foglaltakkal összhangban —, ha az üzletvitellel szükségképpen felmerülő költségek és kiadások elszámolásáról a tiltó rendelkezés kiadásával egyidejűleg rendelkezett volna. Ennek felróható elmulasztása — különös figyelemmel arra, hogy az elszámolási utasítás a felperes többszöri sürgetése ellenére még a per jogerős befejezésének időpontjáig sem készült el — a felperes hátrányára nem értékelhető, annak következményeit tehát nem tartozik viselni. Ebből következik, a felróható magatartást tanúsító alperes nem kifogásolhatja azt, hogy a felperes a költségeket és kiadásokat változatlanul a tablón számolta el. Az irányadó termelőszövetkezeti jogszabályok szerint [Vhr. 163. §-a (1) bekezdésének e) pontja] a munkaszerződésnek tartalmaznia kellett volna a munka teljesítése körében elszámolható költségekre, azok mértékére és elszámolásuk módjára vonatkozó kikötéseket. Az utóbb módosított 1967. évi III. tv. és az annak végrehajtása tárgyában kiadott jogszabályok hatályba lépését követően az alperes köteles volt alapszabályát, ügyrendjét és munkarendjét a tv. és az azon alapuló jogszabályok rendelkezéseinek megfelelően módosítani, s szükség esetén a felperes hiányos munkaszerződését közös egyetértéssel kiegészíteni. 287