Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1976-1978 (Budapest, 1980)

ugyanis a 15/1971. (XII. 30.) MÉM számú rendelettel módosított és kiegészített 6/1967. (X. 24.) MÉM számú rendelet rendelkezéseit kell alkalmazni, figyelemmel arra, hogy a termelőszövetkezeti vállalkozás tagjainak és alkalmazottainak túlmunkadíjazásáról ez utóbbi jogszabály rendelkezik. A közös vállalkozás dolgozóira vonatkozó speciális szabályokat az 1967. évi III. törvény (tv.), a 35/1967. (X. 11.) Korm. számú rendelet (R.) és a 6/ 1967. (X. 24.) MÉM számú rendelet (Vhr.) tartalmazza.3 A R. 77. §-ának (2) bekezdése szerint a vállalkozásnál foglalkoztatott termelőszövetkezeti tagok jogaira és kötelezettségeire a termelőszövetkezeti tagokra érvényes rendelkezéseket kell alkalmazni. A R. 141. §-a értelmében pedig a termelőszövetkezeti alkalmazottak munkaügyi vitáira is a tagsági viták eldöntésére vonatkozó szabályok az irányadók. Az említett rendelkezések egybevetéséből pedig következik, hogy a felperesekre is a szövetkezeti tagok jogaira és kötelezettségeire vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni, miután az alperesnél alkalmazottként dolgoztak. A Vhr. 135. §-ának (1) bekezdése szerint rendkívüli esetben a túlmunka szabályait a munkarendben kell megállapítani. A (2) bekezdés értelmében túlórapótlék fizetésének engedélyezése esetén annak mértékére a Vhr. 138. §-ának (2) bekezdésében foglalt rendelkezés az irányadó. A Vhr. 138. §-ának (4) bekezdése szerint pedig pótlékban vezetői munkakört betöltő tag nem részesülhet. Miután a felperesek a Vhr. 36. §-a szerint az alperesnél vezetői munkakört töltöttek be, az általuk teljesített túlmunkáért pótlékban nem részesülhetnek. Az viszont nem zárható ki, hogy — amennyiben arra az alperes munkarendje lehetőséget ad — pótlék nélküli túlmunkadíjazásban részesüljenek [Vhr. 135. §-ának (1) bekezdése]. A munkaügyi bíróság azonban elmulasztotta az alperes munkarendjének a beszerzését, s ebből következően nem tisztázta, hogy a felperesek vonatkozásában milyen feltételei vannak a túlmunkavégzésnek s a végzett túlmunka díjazásának. A munkaügyi bíróság ítélete ezért megalapozatlan is. Az új eljárás során tehát elsősorban azt kell tisztázni, hogy az alperes munkarendje tartalmaz-e a felperesek javára értékelhető rendelkezéseket. A felperesek keresetlevelükben állították, hogy a perbeli időszakban mindketten 540—540 túlórát teljesítettek, amelynek ellenértékét az alperes nem fizette meg a részükre. Ez a jelentős mennyiségű túlmunka állításuk szerint abból eredt, hogy naponta kénytelenek voltak a teljes nyitvatartási időt mindketten végigdolgozni, és ennek következtében a törvényes munkaidejüket rendszeresen meghaladó többletmunkát végeztek. A munkaügyi bíróságnak ezért azt is tisztáznia kell, hogy a felperesek ténylegesen mennyi túlórát teljesítettek, továbbá, hogy a túlmunkavégzésre milyen körülmények között került sor. 3 Az 1967. évi HL törvényt az 1977. évi 9. sz. törvényerejű rendelet, a 35/1967. (X. 11.) Korm. sz. rendeletet, a 7/1977. (III. 12.) MT sz. rendelet, a 6/1967. (X. 24.) MÉM sz. rendeletet a 6/1979. (IV 11.) MÉM sz. rendelettel módosított 12/1977. (III. 12.) MÉM sz. rendelet módosította, illetve egészítette ki. 277