Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1976-1978 (Budapest, 1980)

kuli túlmunkadíjazásban részesüljenek [6/1967. (X. 24.) MÉM sz. rendelet 135. §,138. §]. Az I. rendű felperes 1973 májusától 1975 decemberéig, míg a II. rendű felperes 1975 márciusától 1975 decemberéig dolgozott az alperesnél boltvezetőként, illetőleg boltvezető-helyettesként munkaviszony keretében. Az I. rendű felperes 1973 decemberétől 1975 márciusáig az alperes 102. számú boltjának a vezetője volt. E boltban naponta 6.30 órától 16.30 óráig dolgozott, napi két órával többet, mint a törvényes munkaideje. Az I. rendű felperest az alperes 1975 márciusában áthelyezte egy másik boltjába, ugyancsak boltvezetői beosztásba. Ebben a boltban a nyitvatartási idő 5.30-tól 17.30-ig tartott. Az alperes ugyanebben a boltban alkalmazta boltvezető-helyettesként a II. rendű felperest, az I. rendű felperes feleségét. A II. rendű felperes ebben a boltban ugyancsak 1975 márciusától 1975 decemberéig dolgozott. A felperesek a boltban a nyitvatartási időnek megfelelően napi 12 órát dolgoztak annak ellenére, hogy munkaszerződésük 15. pontja értelmében a bolt nyitvatartási idejét úgy kellett volna megállapítani a helyi hatóságokkal egyeztetve, hogy a felperesek munkaideje ne haladja meg a heti 48 órát. A munkaszerződés alapján a felpereseknek egyenlőtlen munkaidő-beosztásban, felváltva kellett volna a boltban dolgozniuk annak érdekében, hogy a törvényes napi, illetőleg heti munkaidejüket ne lépjék túl. A boltban felvágottat, húsárut, burgonyát, zöldséget és tejterméket is árusítottak és miután a KÖJÁL egészségügyi szabályai értelmében a felsorolt áruk árusításával ugyanaz a személy nem foglalkozhatott, kénytelenek voltak mindketten a teljes nyitvatartási idő alatt a boltban dolgozni anélkül, hogy az alperes őket túlmunkavégzésre kötelezte volna. A felperesek az általuk végzett túlmunkáért díjazást nem kaptak, ezért panaszt nyújtottak be a munkaügyi döntőbizottsághoz, amelyben fejenként 540 túlóra, továbbá az őket személyenként megillető 2500 forint összegű pótlék megfizetésére kérték az alperest kötelezni. A munkaügyi döntőbizottsági tárgyaláson a felperesek az utóbbi igényüktől elálltak. A közös munkaügyi döntőbizottság határozatával a felperesek túlmunkadíj megfizetése iránt eltőerjesztett panaszát — a munkaszerződés 15. pontjában foglaltakra hivatkozással — elutasította. A felperesek e határozat ellen keresetlevelet nyújtottak be a munkaügyi bírósághoz, amelyben a panaszukban már előadottakat fenntartották. A munkaügyi bíróság jogerős ítéletével a felperesek keresetét elutasította. Megállapította, hogy a 15/1971. (XII. 30.) MÉM számú rendelettel módosított és kiegészített 6/1967. (X. 24.) MÉM számú rendelet 36. §-a értelmében a felperesek vezetői munkakört betöltő dolgozók. Erre tekintettel pedig a 6/1967. (X. 8.) MüM számú rendelet 3. §-ának (2) bekezdése értelmében túlmunka díjazásra nem jogosultak. A munkaügyi bíróság utalt arra, hogy a felpereseknek a munkaszerződés értelmében úgy kellett volna a munkaidejüket beosztani, hogy a nyitvatartási időn belül az árusítást a heti törvényes 48 órás munkaidőn belül oldják meg. Az ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. Tévedett a munkaügyi bíróság, amikor a felperesek túlmunkadíjazás megfizetése iránt előterjesztett keresetét a 6/1967. (X. 8.) MüM számú rendelet alapján utasította el. A felperesek kereseti követelésének elbírálása során 276