Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1976-1978 (Budapest, 1980)

gozó keresetveszteségét korábban természetes egészségromlással hozták öszszefüggésbe, utóbb azonban megállapították, hogy a kár foglalkozási betegségre vezethető vissza, a károsodás és az okozati összefüggés későbbi megállapítása között eltelt időszakot az elévülés nyugvására vezető, vagyis olyan időszaknak kell tekinteni, amely alatt a jogosult menthető okból nem érvényesítette az igényét. Ebből következően az alperes a szóban levő időszakra vonatkozó igényét az elévülési idő eltelte ellenére az Mt. 5. §-ának (2) bekezdése értelmében megalapozottan érvényesíthette, mert az akadály megszűnésétől — a betegség okának megismerésétől — számítva az igénye érvényesítéséig hat hónap nem telt el. II. Az alperes fellebbezése folytán eldöntendő további kérdés az volt, hogy mennyi időre visszamenően érvényesítheti az alperes az igényét, figyelemmel a többször módosított 2/1964. (IV. 3.) MüM számú rendelet 8. §-ának (2) bekezdésében foglaltakra, amelyek szerint járadékot hat hónapnál régebbi időre visszamenőleg akkor lehet érvényesíteni, ha a- jogosultat a követelése érvényesítésében mulasztás nem terheli, és ilyen mulasztás az alperes terhére valóban nem állapítható meg. Az eddigi ítélkezési gyakorlat szerint a késedelem megalapozott kimentése esetén a jogosult az igényét visszamenőlegesen legfeljebb három évig érvényesíthette. Ez az ítélkezési gyakorlat időközben jogszabályi erőre emelkedett annak folytán, hogy a 3/1978. (I. 18.) MüM számú rendelet 2. §-a a 2/1964. (IV. 3.) MüM számú rendelet 8. §-ának (2) bekezdését a következő rendelkezéssel egészítette ki: „Három évnél régebbi időre visszamenőleg járadékigény nem érvényesíthető". A munkaügyi döntőbizottság által az 1966. január 1-től az 1975. február 17-ig terjedő időre megítélt 23 499 forintból 15 825 forint esik a három éven túli — 1972. december 29. előtti — időre. Erre az időszakra tehát az alperesnek 7674 forint járt. (Mf. 10 047/1977. sz., BH 1978/9. szám 398.) 6. Az üzemi balesetet szenvedett (foglalkozási betegségben megbetegedett) dolgozó halála esetén hozzátartozóinak a balesetre (betegségre) alapított kártérítési igénye olyan önálló igény, amelynek érvényesítését nem zárja ki a meghalt dolgozó ugyanebből a balesetből (betegségből) származott igényeinek elévülése [Mt. 5. §, 62. §, 2/1964. (IV. 3.) MüM sz. r. 7. §]. A felperes meghalt férje 1949-től 1967. augusztus 31-ig kemencekőművesként dolgozott az alperesnél. Az Országos Munkaegészségügyi Intézet (OMI) 1959. június 17-én megállapította, hogy a felperes férje 30%-os munkaképesség-csökkenést eredményező, enyhe fokú szilikózis megbetegedésben szenved. Az OMI ezt követően évente megvizsgálta, állapotrosszabbodást azonban nem észlelt, és nem javasolta pormentes munkakörben történő foglalkoztatását sem. A felperes néhai férje 1967. augusztus 31-én saját kérelmére öregségi nyugállományba került. Az 1972. március 24-én benyújtott panaszában — foglalkozási megbetegedésére hivatkozva — kártérítési igényt érvényesített a volt munkáltatójával szemben. A másodfokú bíróság az ezzel kapcsolatos munkajogi vitában hozott ítéletével a keresetét — elévülés okából — elutasította. A felperes férje 1974. december 13-án meghalt. A felperes 1975. február 4-én a férje szilikózis megbetegedése miatt bekövetkezett halálával felmerült kára megtérítését kérte az alperestől, igé20