Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1976-1978 (Budapest, 1980)

A peres felek jogviszonyára tehát az 1964. december 3-án megkötött házfelügyelői munkaszerződés irányadó, amelynek 11/b. pontja szerint „a felvonó ingyenes, és azt mindenki saját felelősségére használhatja. Ezért a házfelügyelő külön díjazásban nem részesül. Mivel a felvonónál készenléti szolgálat szükséges, továbbá a házfelügyelő felelős a lift üzembetartásáért, havi 100 azaz egyszáz forint díjat állapítunk meg részére." A peres felek munkaszerződésükben tehát részletesen megállapították a felvonó használatával kapcsolatos feltételeket és kifejezetten kizárták a felperes külön díjazását a felvonó kezeléséért. Ezzel összefüggésben a felperest csak a készenléti szolgálatért, valamint a felvonó üzembentartásáért illeti meg munkabértöbblet. Miután pedig a felperest munkaszerződése szerint nem terhelte és nem is terheli a felvonó használatával kapcsolatos tevékenység, az ilyen jogcímen történő díjazásra irányuló követelése is megalapozatlan. E jogszabály értelmezés helyességét támasztja alá egyébként az időközben hatályba lépett 5/1976. (I. 27.) ÉVM sz. rendelet 1. §-a is. amely szerint a 17/ 1972. (X. 13.) ÉVM sz. rendelet 2. §-a (1) bekezdésének ej—jf) pontjában említett szolgáltatások ellenében a tulajdonosokat díjfizetési kötelezettség nem terheli. (Legf. Bír. Eln. Tan. M. törv. 10 027/1976. sz., BH 1976/7. szám 336.) 137. A havidíjas bérezésű gépjárművezető munkabére a munkaszüneti napokra járó átlagkeresetet is magában foglalja: e címen egyéb díjazásra nem tarthat igényt [Mt. 41. §, 6/1967. (X. 8.) MüM sz. r. 10. §]. A felperes havidíjas tehergépkocsivezetőként állt az alperesnél munkaviszonyban. Az 1971. április hó 2-án kelt munkaszerződés szerint a havi munkabére 1800 forint volt, amelyhez 300 Ft havi egyéb munkavégzési pótlék járt. A felperes kérelemmel fordult a gyáregység igazgatójához, és az Mt. 41. §-ának (2) bekezdése alapján 3 évre visszamenőlegesen 20 munkaszüneti napra 3700 Ft kifizetését kérte. Kérelmét azzal indokolta, hogy az alperes a munkaszüneti napra járó díjazását személyi alapbérrel számolta el, holott — álláspontja szerint — e napokra átlagkeresetet kellett volna kapnia. Az alperes igazgatója 1976. áprilishó 15-én a felperes kérelmét elutasította. E döntés ellen a felperes panaszt nyújtott be az alperesnél működő munkaügyi döntőbizottsághoz. A munkaügyi döntőbizottság határozatával a panaszt elutasította. Határozatát azzal indokolta, hogy az alperes a felperes munkabérét a munkaszüneti napokra a gépkocsivezetők bértáblázata szerinti alapbér figyelembevételével a 6/1967. (X. 8.) MüM számú rendelet 10. §-ának (1) bekezdése alapján helyesen számolta, illetve számolja el. A felperes a döntőbizottság határozata ellen keresettel fordult a munkaügyi bírósághoz és a keresetlevelében lényegében a döntőbizottsághoz benyújtott panaszával egyezően terjesztette elő igényét. A munkaügyi bíróság a felperes keresetét elutasította. Az ítélet indokolása szerint a felperes havidíjas dolgozó, ezért a 6/1967. (X. 8.) MüM számú rendelet 10. §-ának (1) bekezdése alapján az Mt. 41. §-ának (2) bekezdésében említett díjazást a munkabére magában foglalja. Helytállónak találta a bíróság, hogy az alperes a munkaszüneti napokra a felperes személyi alapbérét és az állandó, rendszeresen folyósított és a teljesítményétől független pótlékot veszi figyelembe. 223