Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1976-1978 (Budapest, 1980)

Így a jegyzőkönyv 7. pontja szerint (2. oldal) a művezető a következőképpen nyilatkozott: „A szolgálatot ő maga osztja be, ez különben Cs. feladata lenne." Ezzel szemben az iratok között található a szakértői véleménnyel kapcsolatban az 1977 novemberében kelt és a főenergetikus által aláírt észrevétel (3. oldal) szerint „ ... a műszakbeosztás elkészítése alól visszaélései miatt felmentettük." A felperes panaszában többek között azt adta elő, hogy az alperesnél választott szakszervezeti munkavédelmi megbízottként tevékenykedett. Ennek az előadásnak a valódisága esetén az Mt. 16. §-a értelmében a felperest a felmondással szemben munkajogi védelem illette volna meg, amelynek értelmében a felperes munkaviszonyát az alperes csak a felsőbb szakszervezeti szerv hozzájárulása esetén szüntethette volna meg jogszerűen. A munkaügyi bíróság azonban e körülményt is elmulasztotta vizsgálat tárgyává tenni. Megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, az ügy eldöntése szempontjából nincs jelentősége annak, hogy az alperes a felmondást megelőzően új munkakört ajánlott-e fel a felperesnek, továbbá hogy azt a felperes elfogadta-e vagy sem. Az Mt. V. 27. §-ának (1) bekezdésében foglalt védelem ugyanis a felperesre nem vonatkozott, miután a felmondás időpontjában még nem töltötte be a felmondás elleni védelemre jogosító 55. életévét. Tévedett a munkaügyi bíróság abban is, hogy a felperest lényegében közérdekű bejelentése alapján részesítette védelemben. Az alperes 1977 márciusában mondta fel a felperes munkaviszonyát, a felperes viszont csupán 1977 júliusában tett bejelentést az alperesnél tapasztalt biztonságtechnikai hiányosságokról, tehát már olyan időpontban, amikor munkaviszonyban nem állt. (M. törv. II. 10 130/1978. sz.) 119. A dolgozó munkaviszonyát nem lehet felmondással megszüntetni, ha munkaképesség-csökkenésének mértéke az 50%-oí eléri, vagy meghaladja. E felmondási tilalmat nem kell alkalmazni — egyebek között — akkor, ha a vállalat a dolgozó számára a vállalaton belül egészségi állapotának, korának, képzettségének megfelelő új munkahelyet biztosit és azt a dolgozó nem fogadja el [1/1967. (XI. 22.) MüM—EüM—PM sz. együttes rendelet 10. § (1) bekezdés a) pont, 10. § (2) bekezdés b) pont]. A felperes az alperes megyei szervezeténél dolgozott mentőgépkocsi vezetőként. 1973 februárjában üzemi balesetet szenvedett, amelyből folyóan hosszabb ideig táppénzes állományban volt. A táppénzes állományának leteltét követően rokkantsági nyugdíjas állományba került. A 67%-os mértékű összmunkaképesség-csökkenéséből 30% volt az üzemi baleset következménye. A felperes rokkantsági nyugdíjának folyósítását 1977. február hó végével megszüntették, mert a társadalombiztosítási szerv — az orvosszakértői intézet véleménye alapján — megállapította, hogy a munkaképesség-csökkenése 50%-os mértékű, tehát nem rokkant, és így rokkantsági nyugdíjra nem jogosult. A csökkent munkaképességűekkel foglalkozó — az alperes megyei szervezeténél működő — vállalati bizottság 1977 májusában a felperesnek a mentőállomáson betanított munkás munkakörben történő foglalkoztatására tett javaslatot. Az alperes ezt a munkakört már a vállalati bizottság javas195