Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1976-1978 (Budapest, 1980)

latának előterjesztése előtt, majd azt követően, újból felajánlotta a felperesnek. A felperes a felajánlott munkakört nem fogadta el arra hivatkozva, hogy az egészségi állapota miatt a lakásától távol eső munkahelyre nem tud bejárni. Ezért az alperes 1977. július 15-én öt hét felmondási idővel 1977. augusztus 25-re a felperes munkaviszonyát felmondta. A felperes a felmondás hatálytalanítása végett a munkaügyi döntőbizottsághoz fordult, amely a kérelmét elutasította. A döntőbizottság határozata ellen a felperes a munkaügyi bírósághoz nyújtott be keresetet. A munkaügyi bíróság jogerős ítéletével a munkaügyi döntőbizottság határozatát megváltoztatta. A felmondást érvénytelenítette és az alperest az 1977. március 22-től az 1978. február 28-ig terjedő időre 42 240 forint munkabér megfizetésére kötelezte. Ezen kívül az alperest arra is kötelezte, hogy a felperest 1978. március 1-től az eredeti munkakörében — mentőgépkocsi vezetőként — foglalkoztassa. Az alperest 2000 forint perköltség fizetésére is kötelezte. A munkaügyi bíróság ítéletének indokai szerint az alperesnek az eredeti munkahelyén kellett volna új munkakört felajánlani figyelemmel arra, hogy már 1967 óta itt teljesített szolgálatot. A lakásától távolabb eső felajánlott munkahely a korára, egészségi állapotára és szakképzettségére figyelemmel nem tekinthető megfelelő munkakörnek. Az alperes tehát az 1/1977. (XII. 22.) MüM—EüM—PM számú együttes rendelet 10. §-a (1) bekezdésének a) pontjában foglalt — a felmondást tiltó — rendelkezésre figyelemmel nem mondhatta volna fel a felperes munkaviszonyát. A továbbiakban a bíróság utalt a gépjárművezetésre való alkalmasságot véleményező szakértői bizottságnak a felperes felkérésére adott orvosszakértői véleményére, amely szerint a felperes 2. csoportba tartozó gépjárművek vezetésére alkalmas, tehát az eredeti munkakörében foglalkoztatható. Ezért döntött a munkaügyi bíróság úgy, hogy az alperest 1978. március 1-től a felperesnek az eredeti munkakörében történő foglalkoztatására kötelezte. Megállapította továbbá a bíróság — a hasonló munkakörben foglalkoztatottak munkabérének alapulvételével —, hogy az 1978. február 28-ig terjedő időben a felperes havi 4406 forintot kereshetett volna. Minthogy ez időpontig a felperes az eredeti munkakörében nem volt alkalmas munka végzésére, az 1/1967. (XI. 12.) MüM—EüM—PM számú együttes rendelet 11. §-ának (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően az alperes az eredeti munkaköre szerinti kereset 80%-ára lett volna köteles kiegészíteni a felperes keresetét. A felperes a kiesett időben e számítási mód szerint havi 3520 forintot, összesen 42 240 forintot kereshetett volna. A munkaügyi bíróság az alperest ennek az összegnek a megfizetésére kötelezte. Az ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. Az 1/1967. (XI. 22.) MüM—EüM—PM számú együttes rendelet (R.) 10. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint nem lehet felmondással megszüntetni a munkaviszonyát az R. 1. §-a (1) bekezdésének a) pontja hatálya alá tartozó dolgozónak, ha munkaképesség-csökkenésének mértéke az 50%-ot eléri vagy meghaladja. Az R. 1. §-a (1) bekezdésének a) pontja hatálya alá az a dolgozó tartozik, aki egészségi állapota romlásából származó munkaképesség-csökkenése miatt a munkahelyén teljes értékű munka végzésére alkalmatlanná vált, de öregségi vagy rokkantsági nyugdíjra még nem jogosult. Az adott munkakörre való alkalmasság kérdésében vita esetén az R. 6. §-ának (4) bekezdé196