Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1976-1978 (Budapest, 1980)

csupán az adott munkaviszonyból eredő ok folytán bekövetkezett munkaképesség-csökkenés miatt teljes értékű munkavégzésre alkalmatlanná vált dolgozó esetében érvényesül. A munkaügyi bíróság jogerős ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos. Az 1/1967. (XI. 22.) MüM—EüM—PM sz. együttes rendelet 1. §-a (1) bekezdésének a) pontja sem tartalmaz olyan tényállási elemet, amely szerint e szabály hatálya csak az adott munkaviszonyban felmerült okból bekövetkezett munkaképesség-csökkenés miatt teljes értékű munka végzésére alkalmatlanná vált dolgozóra terjed ki. Következésképpen e szabályozás hatályának a munkaügyi bíróság által alkalmazott megszorító értelmezése nyilvánvalóan jogszabályt sért. Téves jogi álláspontja folytán a munkaügyi bíróság nem tisztázta, hogy a felperes a fűtő és karbantartó munkakörében milyen feladatok ellátására volt köteles, továbbá hogy e feladatok teljes értékű elvégzésére egészségi állapotának romlásából eredő munkaképesség-csökkenése miatt a felmondás közlésének időpontjában alkalmas volt-e. Fel kell tárni a tényállást arra vonatkozóan is, hogy a felperes bármely okból eredő munkaképesség-csökkenésének mértéke a felmondás közlésének időpontjában az 50%-ot elérte-e. Ha a lefolytatandó orvosszakértői bizonyítás eredményeként az lenne megállapítható, hogy a felperes az egészségi állapotának bármely okából bekövetkezett romlásból eredő, 50%-ot elérő mértékű munkaképesség-csökkenése folytán a felmondás közlésekor alkalmatlan volt az alperesnél betöltött fűtői és karbantartói munkakörébe tartozó feladatok teljes mértékű ellátására, fel kell derítenie a tényállást — a már említett együttes rendelet 10. §-a (2) bekezdésének alapulvételével — abban a körben is, hogy a felmondási tilalom alóli felmentés ott megnevezett valamely oka fennáll-e. (M. törv. II. 10 430/1976. sz., BH 1977/9. szám 401.) 117. Annak elbírálásánál, hogy a dolgozó a felmondás közlésének időpontjában valóban keresőképtelenséget okozó megbetegedésben szenvedett-e, nem a táppénzes állománynak, hanem a tényleges keresőképtelenségnek van jelentősége (Mt. V. 26. §). A felperes 1969 márciusától anyagbeszerzőként dolgozott az alperesnél. Munkaviszonyát az alperes az 1977 júniusában az Mt. 26. §-ának (1) bekezdése alapján felmondotta. A felmondást az anyagbeszerzői munka illetve feladatkör átszervezésével indokolta. A felmondás ellen — annak hatályon kívül helyezése érdekében — a felperes felülvizsgálati kérelemmel fordult a munkaügyi döntőbizottsághoz, majd annak elutasító határozata ellen keresettel élt a munkaügyi bíróságnál. Keresetében arra hivatkozott, hogy a felmondás közlésének időpontjában keresőképtelenséggel járó megbetegedésben [Mt. V. 26. §-a (1) bekezdésének b) pontja] szenvedett, továbbá, hogy egyébként is az 1/1967. (XI. 22.) MüM—EüM—PM számú együttes rendelet hatálya alá tartozó csökkent munkaképességű dolgozó. A munkaügyi bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. Megállapította ugyanis, hogy a felmondás indokolása megfelel a valóságnak és nem ütközik felmondást tiltó vagy korlátozó rendelkezésbe. Ezért az alperes felmondása nem sértett jogszabályt. Az ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. 191