Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1976-1978 (Budapest, 1980)

Az Mt. 3. §-ának rendelkezése szerint a munkaviszonnyal kapcsolatos nyilatkozatot alaki kötöttség nélkül lehet megtenni. Munkaviszonyra vonatkozó szabály azonban ilyen kötöttséget előírhat. A kötelező alakiság elmulasztása esetén — ha a szabály kivételt nem tesz — a nyilatkozat érvénytelen. A dolgozó kérelmére a lényeges érdekeit érintő nyilatkozatot akkor is írásban kell megtenni, ha az egyébként nem volna kötelező. Az 5/1967. (X. 8.) MüM számú rendelet 3. §-a szerint az írásbeli közlés csak akkor hatályos, ha azt az érdekeltnek vagy az átvételre jogosult személynek adják át. A kézbesítés akkor is hatályos, ha az átvételt megtagadják vagy a kézbesítést szándékosan megakadályozzák. A jogszabályok e rendelkezéseiből következik, hogy a felmondás indokainak közlése akkor hatályos, ha a dolgozó az indokolást tartalmazó írásbeli nyilatkozatot átvette vagy az hozzá megérkezett. Nem elegendő tehát csupán a szóbeli közlés akkor sem, ha a vállalat a nyilatkozatát a munkaügyi vitát eldöntő szerv (döntőbizottság, bíróság) előtt terjeszti elő, és ez a szerv a nyilatkozatát jegyzőkönyvbe foglalja. A nyilatkozat közlésének módja, ha a jogszabály írásbeliséget ír elő, akkor felel meg a jogszabály rendelkezéseinek, ha az írásba foglalt nyilatkozatot a dolgozónak vagy a dolgozó által a nyilatkozat átvételére feljogosított személynek átadják. Ha a felmondás indokainak közlését tartalmazó nyilatkozat átadása a munkaügyi vitát eldöntő szerv tárgyalásán történt, a dolgozónak lehetőséget kell adni arra, hogy a nyilatkozatra az észrevételeit megtegye. A dolgozó nyilatkozatának megtételére — kérelmére — a tárgyalást rövid határidőre el kell halasztani. Az írásbeliséget előíró szabályok megsértésével közölt felmondás az Mt. 29. §-a értelmében érvénytelen. (MK 87. számú állásfoglalás.) 88. Jogi iroda fenntartására társult ipari szövetkezetek a társasági szerződésben az iroda dolgozóinak felmondási idejét az 1/1970. (V. 17.) MüM sz. rendelet 2. §-ában foglaltaknak megfelelően szabályozhatják és ehhez képest az e rendelet szerinti, az általános rendelkezésektől eltérő, hosszabb tartamú felmondási idő megtartását írhatják elő [Mt. 27. §, Mt. V. 29. §, 1/1970. (V. 17.) MüM sz. rendelet 2. §, OKISZ vezetőségének 3/1971. (OÉ 13.) sz. ajánlása]. Az alperes vezetője a felperes munkaviszonyát 1975. január 20-tól kezdődően az Mt. V. 29. §-ának a) pontjára utalással öt hét felmondási idő figyelembevételével 1975. február 28. napjára felmondta. A felperes panaszát a városi közös munkaügyi döntőbizottság a határozatával elutasította. E határozat ellen a felperes keresetet nyújtott be, amelyben a közös munkaügyi döntőbizottság határozatának megváltoztatását, az alperesi határozat hatályon kívül helyezését kérte, külön is sérelmezve a felmondási és szabadságidőre vonatkozó alperesi álláspontot. A munkaügyi bíróság az ítéletével a felperes keresetének részben helyt adott és kötelezte az alperest, hogy felmondási időkülönbözetre járó munkabér és szabadságmegváltás címén 3250 Ft-ot fizessen meg a felperesnek. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Az ítélet indokolásából kitűnően a bíróság megállapította, hogy a kereset a felmondás hatálytalanítására irányuló részében alaptalan. Az Mt. V. 29. §-ának b) pontjában foglaltakra figyelemmel azonban a felperest további két hét felmondási és egy nap szabadságidőre járó munkabér illeti meg: összesen 3250 Ft összegben. 148