Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1976-1978 (Budapest, 1980)

munkakörben letöltötte. Ezt követően a vállalat 1977. január 31-én visszahelyezte az eredeti — műszaki ügyintézői — munkakörébe. Az alperes 1977. május 27-én a felperest — akit a per adatai szerint nem változó munkahelyre alkalmazott — az I. utcai telephelyről a vállalat K. utcai telephelyére helyezte át. A felperes az áthelyezés ellen panasszal élt, az új munkahelyét nem volt hajlandó elfoglalni. A munkaügyi döntőbizottság a felperes panaszának részben helyt adott. Az áthelyezés szót átirányításra helyesbítette és a munkáltatót arra kötelezte, hogy a felperes részére 3 napon belül a műszaki ügyintézői munkakörének megfelelő részletes írásbeli munkaköri leírást adjon. Ugyanakkor a felperest felszólította, hogy haladéktalanul vegye fel a munkát a műszaki főosztály részéről meghatározott munkahelyen, műszaki ügyintézői munkaköri leírás alapján. A felperes a határozat ellen keresettel élt. A felperes 1977. június 15-én a munkaköri leírást megkapta, ezt követően sem vette fel azonban a munkát az átirányított munkahelyén. Arra hivatkozott, hogy a döntőbizottság határozata nem jogerős, ellene keresettel élt. Miután a felperes 1977. június 15-től nem volt hajlandó dolgozni — az új munkahelyet elfogadni —, ellene az alperes fegyelmi eljárást indított, majd az 1977. június 24-én hozott határozatával „elbocsátás" fegyelmi büntetést szabott ki. A felperes ez ellen is panasszal, majd ennek sikertelensége után keresettel élt. Továbbra is arra hivatkozott, hogy mivel az „átirányítást" nem fogadta el és a döntőbizottság határozata ellen keresettel élt, az nem jogerős, nem volt köteles az új munkahelyet sem elfoglalni. Ennek hiányában pedig fegyelmi vétséget nem követett el. Az átirányítás egyébként sem műszaki ügyintézői munkakörre szólt. A munkaügyi bíróság — miután a két pert egyesítette — ítéletével a felperes keresetét elutasította. Mind az áthelyezés, mind a munkaköri besorolás, de a fegyelmi büntetés tekintetében is alaptalannak találta a keresetet. A munkaügyi bíróság jogerős ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos. Az alperes a felperest műszaki ügyintézői munkakörben az I. utcai telephelyén foglalkoztatta. Innen a K. utcai telephelyre helyezte — helyesen irányította — át. A felperes ezt az átirányítást mindvégig sérelmezte. A munkaügyi bíróság a felek közötti jogvita elbírálásánál figyelmen kívül hagyta az Mt. 35. §-ának (2) bekezdését, amely szerint „a dolgozó a munkát — eltérő megállapodás hiányában — a vállalatnak azon a telephelyén köteles végezni, ahol a munkaszerződést megkötötték". A változó munkahelyre alkalmazott dolgozót — az erre vonatkozó szabály vagy megállapodás keretei között — bármelyik telephelyén, illetve munkahelyén foglalkoztathatja. Az utóbbiakból következik, a felek közötti jogvita eldöntésénél perdöntő jelentősége van annak, hogy az alperes a felperest változó munkahelyre alkalmazta-e. A felperest ugyanis csak változó munkahely kikötése esetén irányíthatta át a K. utcai telepre, illetve mivel ez az átirányítás — előzetes kikötés hiányában — nyilvánvalóan a felperes érdekét védő jogszabályba ütközik, azt a felperes az Mt. 34. §-ának (3) bekezdése értelmében nem volt köteles teljesíteni. Annak eldöntésénél, hogy a felperest változó munkahelyre alkalmazták-e, figyelembe kell venni az Mt. V. 18. §-ának (1) bekezdését is. E szerint ha a dolgozót változó munkahelyre alkalmazzák, ezt írásba kell foglalni még 107