Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1970-1975 (Budapest, 1977)

pihenőidőt kell a dolgozó részére biztosítani, amelyből a szolgálat leteltét követő 12 óra utáni 24, illetve 48 óra a heti pihenőnap. A kollektív szerződésnek ezt a rendelkezését 1972. május 1. napjával az I. sz. Függelék 15. §-a annyiban módosította, hogy havonta egy 36 órás vasárnapi pihenőt kell biztosítani, melyből a váltási rendtől függően legalább 17, illetve 18 órának vasárnapra kell esnie. Ennek kiadásától a szolgálati főnök csak a dolgozóval történt megállapodás alapján térhet el. A felperes kereseti követelésének elbírálásánál a fentieknek megfelelően külön kellett volna vizsgálni a pihenőidő kiadását az 1972. május 1. napja előtti, illetve ezt követő időre. Fel kellett volna hívni az alperest, hogy mutassa be a parancskönyvet vagy más szolgálati utasítást, melyben kijelölte a következő hónapra előre a felperes heti pihenőnapjait. Ha a kijelölésről nem vagy nem a kollektív szerződésben megkívánt módon rendelkezett, úgy kell tekinteni, mintha a felperesnek a heti pihenőnapja az Mt. 41. §-ának (1) bekezdése alapján vasárnapra esett volna. Ebben az esetben tételesen vizsgálnia kellett volna a munkaügyi bíróságnak, hogy vasárnapokon a felperes hány órát dolgozott s ezért milyen díjazásban részesült. Adott esetben alkalmazni kell a munkaszüneti, illetve a heti pihenőnapon végzett túlmunka elszámolására vonatkozó szabályokat is. Mivel a felperes keresetében a heti pihenőnapjainak elszámolását kérte, a bíróságnak a Pp. 3. §-ának (1) bekezdése alapján tájékoztatnia kellett volna arról, hogy a túlmunkadíj iránti igényét is érvényesítheti a kereset felemelésével. Vizsgálnia kellett volna a munkaügyi bíróságnak azt is, hogy a módosított kollektív szerződés rendelkezése alapján az alperes a felperessel megegyezett-e a heti egy kötelező vasárnapi szolgálatmentességtől való eltérésben. A vállalati munkaügyi döntőbizottság határozatával a felperes panaszának helyt adott, de határozata ebben a formában végrehajthatatlan, illetve további viták forrása lehet. Annak elbírálása ugyanis, hogy az alperes a határozatnak megfelelően biztosítja-e a felperes részére a heti pihenőnapot, a kollektív szerződés 35. §-a, illetve a túlmunka megváltását a 31. §-a alapján, vita esetén újabb munkaügyi perben lehetséges. A munkaügyi bíróságnak erről a felperest a Pp. 3. §-ának (1) bekezdése alapján tájékoztatnia kellett volna, és módot adnia a kereseti kérelem megfelelő felemelésére. Ennek folytán a munkaügyi döntőbizottságnak pontosan meg kellett volna határoznia, hogy az alperes a ki nem adott heti pihenőnapok megváltása fejében milyen összeget vagy hány szabadnapot köteles a felperesnek fizetni, illetve biztosítani. Mivel a munkaügyi bíróság ezeket figyelmen kívül hagyta és a per jogszabály szerinti eldöntéséhez szükséges tényállást nem tárta fel, az általa hozott ítélet megalapozatlan és törvénysértő. (M. törv. I. 10 091/1974. sz., BH 191'5/2. szám 93.) 105. A munkaközi szünet a munkaidő megszakításával is kiadható [Mt. 40. § és Mt. V. 47. § (1) bek.]. Az alperesi vállalat üzemében a termelőmunkát végző dolgozók két műszakban dolgoznak heti 44 órás munkaidővel, napi 8 órás foglalkoztatással. A műszakonként járó 15 perc munkaközi szünetet a délelőtti műszak előtt, míg a délutáni műszakban a délutáni műszak végén az alperes ledolgoztatja. Ezzel a V4 órával a napi munkaidő meghosszabbodik. Az Mt. 15. §-ának (2) bekezdésében biztosított jogánál fogva a Kereske250