Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1970-1975 (Budapest, 1977)

számítás, hanem bizonyítékok, munkalapok adatai stb. alapján kellett volna megállapítani. Miután ezt a munkaügyi bíróság elmulasztotta, ítélete megalapozatlan. A munkaügyi bíróságnak tehát a már említett módon elsősorban azt kellett volna megállapítania, hogyan alakult a felperes 1973. évi munkaidőkerete. Ezt követően kellett volna tisztáznia, hogy a felperes az 1973. év során hány órát teljesített. Az ilyen módon megállapított többletóraszám tisztázása után a munkaügyi bíróságnak azt kellett volna megállapítania, hogy a felperes részére az alperes hány órát váltott meg szabadidővel, legkésőbb 1974. március 31-ig. Ugyanis a kollektív szerződés 15. §-ának (2) bekezdése és 24. §-ának (1) bekezdése értelmében a dolgozó által a tárgyévben teljesített túlmunkaórákat és heti pihenőnapi munkaórákat csupán a következő év március 31-ig lehetett volna szabadidővel, illetőleg másik heti pihenőnap kiadásával biztosítani. Ezt követően a többletórákat már a munkáltató pénzben köteles megváltani. Miután azonban az alperes kollektív szerződése módosításait tartalmazó F. 1/1974. számú Függelék, valamint a 490/1971. F. 7. számú, a MAHART Hivatalos Lapjában megjelent utasítás rendelkezései értelmében eltérő díjazás jár a dolgozó által teljesített túlmunkáért, heti pihenőnapi munkáért és munkaszüneti napi munkáért, a munkaügyi bíróságnak azt is vizsgálnia kellett volna, hogy a felperes által teljesített többletmunkaórák közül mennyi volt a túlmunka, a heti pihenőnap és a munkaszüneti napon végzett munka. Ennek hiányában ugyanis nem állapítható meg megnyugtató módon, hogy a felperest az 1973. évben végzett többletmunkájáért ezeken a címeken ténylegesen milyen összegű díjazás illeti meg. Az ítélet rendelkező része és indokolása között ellentmondás is van. A rendelkező rész ugyanis 64 túlóráról tesz említést, ugyanakkor az indokolás szerint nyolc munkaszüneti napon végzett nyolc-nyolc óra, tehát összesen hatvannégy óra díjazásról van szó. Márpedig a túlmunka díjazása eltér a munkaszüneti napon végzett munka díjazásától. A kijavító végzésben meghatározott összeget a munkaügyi bíróság törvénysértő módon számolta ki, mert a munkaszüneti napokon végzett munkáért a dolgozót 100%-os pótlék nem illeti meg. A kifejtettek alapján a munkaügyi bíróságnak a tényállást fel kell tárnia, mert enélkül megnyugtató érdemi döntés nem hozható a perben. (M. törv. II. 10 057/1975. sz.) 103. A munkaidő tartamát a termelőszövetkezet vezetősége határozza meg és a heti munkaidőt meghaladó munka a túlmunka [1967. évi III. tv. 61. §, 35/1967. (X. 11.) Korm. sz. r. 95. §-ának (1) bekezdése]. A felperes az alperes termelőszövetkezet alkalmazásában áll, a szövetkezet tejüzemében dolgozik rakodómunkásként. Az 1969. november 3-án írásban megkötött munkaszerződésben a felek a felperes munkaidejére vonatkozóan nem rendelkeztek, csupán abban állapodtak meg, hogy a felperes a munkáját a gépkocsielőadó utasítása szerint köteles végezni. A felperes a szövetkezeti döntőbizottság előtt indult eljárásban az 1971., 247