Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1970-1975 (Budapest, 1977)

A felperes az alperes alkalmazásában állt, korábban megszüntetett munkaviszonyát a munkaügyi bíróság jogerős ítéletével állította helyre. E korábbi per iratanyaga szerint a felperes 1973 szeptemberében tért haza a Német Demokratikus Köztársaságból. Az alperessel 1973. november 16-án havi 2300 forint fizetéssel 30 napos próbaidő kikötése mellett, felmérői munkakörben határozatlan időre szóló munkaszerződést kötött. A próbaidő eltelte előtt szóban közölték a felperessel, hogy munkájával nincsenek megelégedve, ezért határozatlan idejű munkaviszonyát egyhónapos határozott idejű munkaviszonnyá alakítják át. Ez 1974. január 15-ig tartott, majd a felek 1974. március 15-ig újabb határozott időre szóló munkaszerződést kötöttek. A munkaviszony további meghosszabbítására nem került sor, mert a felperes 1974. március 11-én betegállományba ikerült. Az alperes 1974. március 15-ével, tehát a határozott időre kötött munkaszerződés tartamának lejártával a felperes munkaviszonyát megszüntette. A felperes a munkaviszony megszüntetése ellen panasszal fordult a munkaügyi döntőbizottsághoz, amely a panaszt elutasította. Az elutasító határozat ellen benyújtott keresetnek a munkaügyi bíróság jogerős ítéletében helyt adott. A bíróság az eljárás adatai alapján megállapította, hogy az eredetileg kötött határozatlan idejű munkaszerződés jogszerűen megváltoztatásra nem került, ezért elrendelte a felperes munkaviszonyának helyreállítását és külön is felhívta a felperest, hogy „másnap munkára jelentkezzék". A jogerős ítélet alapján a felperes 1974. július 10-én az alperesnél munkára jelentkezett. Az alperes ezt követően, 1974. július 25-én a felperes munkaviszonyát felmondta és négy napra járó munkabér, öt nap szabadság pénzbeni megváltása, 15 nap felmondási időre járó átlagbér, valamint kiküldetési útiszámla-járandóság címén összesen 1979,60 forint kifizetése iránt intézkedett. A felperes ezután az alperesnél működő munkaügyi döntőbizottsághoz fordult és 1974. május 1. és július 9. közötti időre elmaradt munkabére, 1974. január 1-től kezdődően az alperes által megígért fizetésemelése alapján járó munkabér, valamint havi 400 forint kiküldetési átalány megítélését kérte. Nem kérte munkaviszonyának helyreállítását. A munkaügyi döntőbizottság a panaszt elutasította. Az elutasító határozat ellen a felperes keresetlevelet nyújtott be a munkaügyi bírósághoz. A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. ítélete indokolásában a bíróság megállapította, hogy a felperes 1974. április 30-ig táppénzes betegállományban volt, de utána sem az alperesnél, sem máshol nem jelentkezett munkára, bár a döntőbizottság korábbi elutasító határozatát ismerte. A bíróság ezzel kapcsolatban a felperes terhére rótta, hogy egy vállalatnál „az év elején", egy termelőszövetkezetnél „április 25-én", a Tejipari Vállalatnál „pedig már júliusban" jelentkezett és saját elismerése szerint a helyi munkaügyi szakigazgatási szerv útján az elhelyezkedését meg sem kísérelte. Ezekre tekintettel a munkaügyi bíróság úgy találta, hogy a felperes munkaviszonyának korábban történt helyreállítására alapított munkabérigénye nem megalapozott. A munkabér emelésére irányuló felperesi igényt a bíróság ugyancsak megalapozatlannak találta, mert „semmiféle adat nem merült fel, hogy a társulat elnöke a felperesnek 1974. január 1-től béremelést ígért volna". A kiküldetési átalányra vonatkozó igénnyel kapcsolatban a bíróság arra 232