Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1970-1975 (Budapest, 1977)

kakörébe feltétlenül énekes produkciók teljesítése is tartozott. Az említett jogszabály besorolási feltételei szerint a 812. kulcsszámú „ének- és tánckari tag I." elnevezésű munkakörben foglalkoztatottak besorolási feltétele a szakirányú iskolai végzettség, vagy működési engedély és 5 év feletti gyakorlat. A jogszabályok besorolási feltételeiből kitűnik, hogy azok egyrészt szakirányú iskolai végzettséget követelnek meg, másrészt az emberi (művészi) adottságokat veszik figyelembe egy-egy szakmai, illetőleg művészeti körben. A felperes csak táncosnői képzettséggel és ennek kapcsán erre vonatkozó működési engedéllyel rendelkezik, ezért nem volt tőle elvárható, hogy egy énekes produkciót is magában foglaló szerepet elvállaljon, annál kevésbé, mert — amint ezt a per során többször is hangsúlyozta — erre emberi (művészi) adottságai hiányoznak. Erre figyelemmel az Mt. 35. §-ának (1) bekezdésében foglaltak sem jöhetnek szóba. Az a körülmény tehát, hogy egy-egy kulcsszám alatt a jogszabály több munkakört vagy művészi feladatot is felsorol, nem jelenti, hogy a munkaszerződésben az adott kulcsszám mellett esetleg a jogszabály teljes felsorolását tartalmazó több munkakör ellátására vagy művészeti ág művelésére lenne a dolgozó kötelezhető, kivéve azt az esetet, ha ebben a felek kifejezetten megállapodtak. Ilyen kifejezett megállapodás hiányában a dolgozó munkaviszonyát arra a munkakörre kell létrejöttnek tekinteni, amelynek betöltésére a besorolási feltételek feljogosítják. A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság helytállónak tartja az eljárt munkaügyi bíróság ítéletének azt a rendelkezését, amellyel az alperesnek az Mt. 28. §-ára alapított felmondó intézkedését hatálytalanította és nem ért egyet a törvényességi óvásnak ezzel ellentétes megállapításával. Helytálló azonban a törvényességi óvásnak az az álláspontja, hogy a munkaügyi bíróság ítélete a felperest megillető elmaradt munkabér összegének vonatkozásában megalapozatlan. A munkaügyi bíróság e kérdésben bizonyítási eljárást nem folytatott le, a felperes elhelyezkedési kötelezettségét azért nem találta megállapíthatónak, mert férjezett. Ez az álláspont téves. Az Mt. V. 33. §-ának (1) bekezdése szerint „ha a munkaviszony megszüntetését hatálytalanítják, a dolgozót eredeti munkakörében tovább kell foglalkoztatni, valamint meg kell téríteni elmaradt munkabérét és egyéb járandóságait, továbbá felmerült kárát. Nem kell megtéríteni a munkabérnek és egyéb járandóságnak, valamint kárának azt a részét, amely máshonnan megtérült, vagy kellő gondosság mellett megtérülhetett volna." Az idézett jogszabályhely rendelkezésére tekintettel tehát a munkaügyi bíróság nem mellőzhette volna annak a kérdésnek a tisztázását, hogy a felperes — figyelemmel a szakmai képzettségére és ezzel összefüggésben a "helyi lehetőségekre — mennyiben tett vagy tehetett eleget újra elhelyezkedési kötelezettségének. Csak ennek körültekintő tisztázása után hozható a felperes elmaradt munkabére kérdésében megnyugtató ítélet. (M. törv. II. 10 314/1975. sz.) 69. Felmondás hatálytalanítása iránt indított perben a munkaügyi bíróságnak nemcsak a jelmondás indokául megjelölt ok valósságát, hanem azt is vizsgálnia kell. hogy az kellően megalapozza-e a felmondást, a munkál208