Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1970-1975 (Budapest, 1977)

falatnál. A vállalat igazgatója 1973. október 2-án 1973. szeptember 11-i hatállyal az Mt. 26. §-ának (1) bekezdése alapján a felperes munkaviszonyát felmondta. A felmondás indokaként arra hivatkozott, hogy a felperes táppénzes ideje 1973. augusztus 27-én letelt, orvosainak véleménye szerint pedig munkát nem végezhet. A felperes a felmondás ellen panasszal fordult a munkaügyi döntőbizottsághoz, amely a panaszt elutasította. A határozat indokai szerint a felperes a felajánlott takarítói munkakört nem fogadta el, ezért a felmondás jogszabályt nem sért. A felperes ezt követően keresettel fordult a bírósághoz. A keresetlevelében arra hivatkozott, hogy csökkent munkaképességű dolgozó, s ezért az alperes jogszabály tilalma folytán nem szüntethette volna meg felmondással a munkaviszonyát. Hivatkozott arra is, hogy rokkantsági nyugdíjra nem jogosult, mert csak négy év 34 nap beszámítható idővel rendelkezik, így a felmondás folytán méltánytalan helyzetbe jutott. A munkaügyi bíróság a felperes keresetét elutasította. ítéletének indokaiban utalt arra, hogy a csökkent munkaképességű dolgozók helyzetének rendezéséről szóló Í/1967. (XI. 22.) MüM—EüM—PM sz. együttes rendelet 10. §-a (1) bekezdésének a) pontja tiltja ugyan az 50%-ot elérő vagy meghaladó mértékben csökkent munkaképességű dolgozó munkaviszonyának felmondását, s a felperes munkaképesség-csökkenése 67%-os, a rendelet 10. §-a (2) bekezdésének a) és b) pontja azonban ilyen esetben is megengedi a felmondást, ha a dolgozó a munka elvégzésére alkalmatlan, vagy ha a vállalat a részére új munkahelyet biztosít, és azt a dolgozó nem fogadja el. A bíróság álláspontja szerint a felmondás nem volt jogszabálysértő, mert táppénzes idejének letelte után a kezelőorvosa nem nyilvánította munkaképessé a felperest, a felajánlott takarítói munkakört pedig, amely az egészségi állapotának megfelelt volna, nem fogadta el. Az ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. A felperes a per adatai szerint olyan dolgozó, akinek munkaképességcsökkenése 67%-os, és rokkantsági nyugdíjat azért nem állapítottak meg a részére, mert a szükséges szolgálati időt nem szerezte meg. A csökkent munkaképességű dolgozók helyzetének rendezéséről szóló, a 24/1972. (XII. 31.) MüM—EüM—PM sz. és a 10/1973. (XI. 21.) MüM— EüM—PM sz. együttes rendeletekkel módosított 1/1967. (XI. 22.) MüM— EüM—PM sz. együttes rendelet 10. §-a (1) bekezdésének a) pontja értelmében nem lehet felmondani annak a dolgozónak, aki egészségi állapotának romlásából eredő munkaképesség-csökkenése miatt teljes értékű munka végzésére alkalmatlanná vált, de öregségi vagy rokkantsági nyugdíjra még nem jogosult, ha munkaképesség-csökkenésének mértéke az 50%-ot eléri vagy meghaladja. Az együttes rendelet 10. §-ának (2) bekezdése sorolja fel azokat az eseteket, amelyek fennállása esetén az előzőek szerinti felmondási tilalmat nem kell alkalmazni. A felperes munkaképesség-csökkenése egészségi állapotának romlása miatt az 50%-ot meghaladja. Ennélfogva az együttes rendelet 10. §-a (1) bekezdésének a) pontjában megjelölt felmondási tilalom reá is vonatkozik. Ilyen körülmények között az alperes csak az együttes rendelet 10. §-a (2) bekezdésében felsorolt feltételek valamelyikének fennállása esetén szüntethette volna meg felmondással a felperes munkaviszonyát. így — többek között — akkor, ha a vállalat részére az egészségi állapotának megfelelő 202