Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1970-1975 (Budapest, 1977)

hoz és kérte a munkaügyi döntőbizottság határozatának hatályon kívül helyezését azzal, hogy az elszámolásához szükséges átlagkereset kiszámításának alapját képező alapbér összegét tévesen állapították meg. A részleteket tekintve a felperes a panaszában előadottakat keresetében is fenntartotta. A munkaügyi bíróság jogerős végzésével a munkaügyi döntőbizottság határozatát hatályon kívül helyezte, a pert megszüntette és a Pp. 129. §-ának (1) bekezdése alapján elrendelte az ügy összes iratainak az OVH elnökéhez történő áttételét. A végzés indokolása szerint a munkaügyi bíróság álláspontja az volt, hogy a felperes követelései igazgatóhelyettesi, tehát magasabb vezető állású munkaköréből adódnak, ezért nem a munkaügyi döntőbizottság rendelkezik hatáskörrel, hanem az Mt. V. 115. §-ának (1) bekezdése szerint a sérelmes intézkedést hozó közvetlen felettes jogosult az ügyben eljárni. A jogerős végzés ellen emelt törvényességi óvás alapos. Az Mt. V. 31. §-ának (1) bekezdése szerint „Azokban a munkakörökben, amelyekben a munkaszerződés kinevezéssel jön létre és a munkaviszony megszüntetésére felmentés útján kerül sor, a felmentésre — a (3)—(4) bekezdésekben foglalt kivétellel — a vállalat részéről történő felmondás szabályait kell alkalmazni". A felperes termelési igazgatóhelyettesi beosztása ebben a munkakörében kinevezéssel jött létre, tehát ebből a munkaköréből történő felmentésére a kinevezési jogkör gyakorlójának a felmondás szabályait kellett volna alkalmaznia. Nem kerülhetett alkalmazásra a hivatkozott jogszabály (3) bekezdése sem, mert ennek értelmében az áthelyezésre vonatkozó rendelkezések az irányadók, ha a „felmentett dolgozót más munkakörbe vagy más munkahelyre nevezik ki". A kinevezés kifejezés megfelelő értelmezése azt jelenti, hogy a dolgozó magasabb vezető állású beosztása megmarad, e beosztása folytán kerül másik magasabb vezető állású munkakörbe, vagy munkahelyre, ha ennek az Mt. 24. §-ának (1) bekezdésében meghatározott feltételei fennállanak. Tehát a munkaszerződés módosítására közös megegyezéssel kerül sor. Miután az alperes a felmentéssel egyidejűleg nem alkalmazta az Mt. V. 31. §-ának (1) és (3) bekezdésében foglaltakat, a felperest ugyanennek a jogszabálynak (4) bekezdése értelmében csak fegyelmi büntetéssel helyezhette volna alacsonyabb munkakörbe. Az alperes fegyelmi büntetést nem alkalmazott. A kifejtettekből következik, hogy a felperes munkaviszonyának megszüntetése — a felmentés folytán — magasabb vezető állású munkakörből történt. (M. törv. 11. 10 493/1974. sz.) 66. í. A vállalat a munkaviszonyt visszamenő hatállyal nem szüntetheti meg [Mt. 30. § (1) bek.]. 11. Csökkent munkaképességű dolgozó esetében a vállalat rehabilitációs bizottsága tesz javaslatot a vállalat igazgatójának azokra a munkakörökre, amelyek a csökkent munkaképességű dolgozók egészségi állapotának, korának, képzettségének megfelelnek [1/1967. (XI. 22.) MüM—EüM—PM sz. r. 5. § (1) bek., 10. §]. A felperes 1970. január 2-tól segédmunkásként dolgozott az alperes vál201