Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1970-1975 (Budapest, 1977)

A munkaügyi bíróság a felmondás értékelése során egyrészt figyelmen kívül hagyta az említett objektív tényeket, másrészt azokat az alperes által az adott munkakör vonatkozásában támasztott igényeket, amelyeket a felperes kielégíteni nem tudott. Következésképpen az általa hozott jogerős ítélet törvénysértő. Ezért azt a Legfelsőbb Bíróság — a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján — hatályon kívül helyezte és a felperes keresetének elutasításával a munkaügyi döntőbizottság határozatát hatályában fenntartotta. (M. törv. 1. 10 195/1974. sz.) 65. Magasabb vezető állású dolgozó felmentése esetén a kinevezési jogkör gyakorlójának a felmondás szabályait kell alkalmazni (Mt. V. 31. §). A felperes 1954. július l-e óta az alperes alkalmazottja, 1967 óta termelési igazgatóhelyettesi munkakört töltött be. Az alperes elnökhelyettese 1973. június 20-i hatállyal a felperest a termelési igazgatóhelyettesi teendők ellátása alól felmentette azzal, hogy új munkakörét és beosztását az igazgatóság vezetője határozza meg. A felperes korábban csoportvezetői munkakörben dolgozott, ezért az igazgatóság vezetője csoportvezetői munkakörbe helyezte vissza, de egyidejűleg munkaviszonyát 1973. augusztus 28-i hatállyal felmondással megszüntette. Az alperes igazgatóságának vezetője a felperest a munkavégzés alól a felmondási idő egész tartamára felmentette. A felmondás indoka egyrészt az volt, hogy a felperes csoportvezetői munkaköre termelési igazgatóhelyettesi kinevezése után betöltést nyert, másrészt bűncselekmények elkövetésének alapos gyanúja miatt a felperes ellen büntető eljárás indult. A felperes panasszal élt a felmondó határozat ellen, vitatta a felmondásban megjelölt okokat. Az alperes munkaügyi döntőbizottsága a panaszt elutasította. A felperes keresettel élt a határozat ellen és ebben a panaszában előadottakat fenntartotta, kiegészítve azzal, hogy a munkaviszony helyreállítását nem kéri, mert 1973. augusztus 13-tól új munkaviszonyt létesített, így munkakönyvében a „munkaviszony megszűnt" bejegyzésnek „áthelyezve" módosítását kérte. Álláspontja szerint az alperes a felmondási időre járó átlagkeresetét is tévesen számította ki. A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította, megállapítva, hogy a felmondás indoka valós. A felperes a munkaviszony megszűnését követően panasszal fordult az alperesnél működő központi munkaügyi döntőbizottsághoz. Panaszában a felmondási idejének 12 hét helyett 26 hétben történő megállapítását kérte, a felmondási időre járó átlagkeresetének kiszámítását sérelmezte, rendes szabadsága megváltásának egy napra eső összegét vitatta, továbbá az 1972. évre járó prémiuma és év végi részesedése kifizetésének elrendelését kérte. A munkaügyi döntőbizottság a felmondási időre járó átlagkereset megállapítását módosította, a hosszabb felmondási időre és a szabadságmegváltás összegszerűségére vonatkozó kérelmet elutasította, az 1972. évre járó prémium és év végi részesedés kérdésében pedig nem folytatott eljárást, illetve e kérelmet nem tárgyalta. Az alperes központi munkaügyi döntőbizottsága előbbi határozatának megváltoztatása iránt a felperes keresettel fordult a munkaügyi bíróság200