Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1970-1975 (Budapest, 1977)

kezdése alapján bizonyítást kell elrendelnie a per eldöntéséhez szükséges tények megállapítása végett. Felmondás hatályon kívül helyezése iránti perekben az Mt. 29. §-ában foglaltak alapján a bíróságnak azt kellett vizsgálnia, hogy a felmondás a megszabott módon történt-e, ütközik-e jogszabályi tilalomba, vagy korlátozásba és a felmondásban megjelölt ok valós-e vagy sem. A jelen perben a peres felek nyilatkozata szerint a felperes 1975. február hó 28-ig keresőképtelen beteg volt. Emiatt az Mt. V. 26. §-ának a) pontja alkalmazásával a munkaügyi bíróságnak a felperes keresetének helyt adva azt kellett volna megállapítania, hogy az alperes által 1975. január 30-án Eln. 33/1975. szám alatt kiadott felmondás jogszabálysértő és azt hatályon kívül kellett volna helyeznie. Az alperes által meghozott felmondási határozat jogszabályi tilalomba ütközésén nem változtat a munkáltató 1975. március 6-án hozott, a felmondási időt és a munkaviszony megszűnésének időpontját módosító közlése sem, mert ez a határozat az 1975. január 30-án kiadott felmondást fenntartja. Az Mt. V. 28. §-ának (1) bekezdése szerint pedig a 26—27. §-okban felsorolt felmondási tilalmak és korlátozások fennállása szempontjából a felmondás közlésének időpontja az irányadó. Az Mt. V. 28. §-ának (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az Mt. V. 26. §-ában felsorolt felmondási tilalmak többek között az öregségi teljes nyugdíjra jogosult dolgozóra nem vonatkoznak, de miután a felperes csak résznyugdíjra lett jogosult, a felmondási tilalom megállapítható. Ezzel ellentétes álláspontja a munkaügyi bíróságnak téves. Téves jogi álláspontja mellett az ítélet megalapozatlan is. Nem vizsgálta, hogy az alperes mint egyesület kollektív szerződés kötésére jogosult-e, és a kollektív szerződés milyen időtartamú felmondási időt állapít meg a felperes munkakörére, vagy kollektív szerződés hiányában ebben a kérdésben az Mt. V. 29. §-ának rendelkezéseit kell-e alkalmazni. A felperes szabadságigénye vonatkozásában a tényállást nem tárta fel megfelelően. A peres iratok nem adnak megnyugtató választ arra, hogy a felperes 1973., 1974. és 1975. évre hány nap szabadságra tarthat igényt. Az sem állapítható meg, hogy ezekben az években a felperes mikor és hány nap szabadságot vett ki, hány naptári nap szabadságra jogosult a munkaviszony megszűnéséig és átlagkeresete alapján a szabadság idejére milyen összegű munkabér illeti meg. [Mt. 42. §-ának (4) bekezdése.] E körben be kellett volna szereznie az átlagkeresetre vonatkozó kimutatást és a szabadság kiadására vonatkozó alperesi iratokat. A jogerős ítélet indokolása és rendelkező része között ellentmondás is van. Az indokolás négy nap olyan szabadságot állapít meg, amelyre a felperes jogosult, míg a rendelkező rész már csak három nap szabadság pénzbeni megváltására kötelezi az alperest. Miután az érdemi döntés összegszerűen nem határozza meg ennek ellenértékét, az ítélet végrehajthatatlan is. A Pp. 224. §-ának (1) bekezdése alapján nincs akadálya a jogerős határozat végzéssel való kijavításának akkor, ha abban többek között számítási hiba van. Jelen perben éppen a jogerős ítélet rendelkező és indokolási részében levő három-, illetve négynapi szabadság megállapítása miatt lehetett volna 184