Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1970-1975 (Budapest, 1977)

49. A felmondási tilalomnak a felmondás időpontjában kell fennállnia [Mt. V. 28. §-ának (1) bekezdése]. A felperes — aki 1902. szeptember 4-én született — 1959. május 1-én létesített az alperessel munkaviszonyt és gondnoki munkakört töltött be. Vezette a kezelésére bízott üdülőházat. A felperes 1974. március 18-én arról tájékoztatta az alperest, hogy keresőképtelen beteg, felgyógyulása után nyugdíjba kíván menni. Elhagyja a szolgálati lakást és az abban levő bútorainak elszállítására az alperes segítségét kéri. Az alperes 1975. január 30-án hozott Eln. 33/1975. számú határozatával 28 napi felmondási idővel a felperes munkaviszonyát felmondta azzal az indokolással, hogy öregségi nyugdíjra jogosultságot szerzett. A felperes panaszában kérte a felmondás hatályon kívül helyezését. Arra hivatkozott, hogy a felmondás időpontjától 1975. február 28-ig keresőképtelen beteg volt. Ettől kezdődően viszont munkára akart jelentkezni és kivenni az 1973. évről elmaradt 4 nap, az 1974. év után járó 19 nap, és az 1975. évi munkaviszonya alapján őt megillető 4 nap szabadságát. Ezt követően mondhatott volna fel a munkáltató, de a felmondásban közölt felmondási idő helyett hat hét f elmondási idővel. A munkaügyi döntőbizottság 1975. március 4-én hozott 3/1975. számú határozatával a panaszt elutasította. A felperes keresetében a munkaügyi döntőbizottság határozatának megváltoztatását kérte és fenntartotta a panaszában már előadottakat. Kiegészítette azzal, hogy 31 nap ki nem vett szabadság jár a részére. Sérelmezte a munkáltató 1975. március 6-án kiadott, Eln. 67/1975. számú határozatát, mely megváltoztatta az 1975. január 30-án hozott intézkedésében foglaltakat. Ez utóbbi szerint március 20-tól veszi kezdetét a négy hét felmondási idő és így munkaviszonya 1975. április 17-én szűnik meg. Ez utóbbi határozatának a megváltoztatását is kérte a hatheti felmondási időre és szabadsága idejére járó átlagkereset megfizetésével. Kérelmében kifejtette: komoly érdeke fűződik a munkaviszony megszűnése időpontjának megállapításához és a munkabérhez, mert az alperes intézkedése 3%-os nyugdíjkiesést jelent a számára. Az alperes a kereset elutasítását kérte. A munkaügyi bíróság jogerős ítéletében a felperes keresetének részben és oly módon adott helyt a munkaügyi döntőbizottság határozatának megváltoztatásával, hogy kötelezte az alperest három nap szabadság pénzbeni megváltására a már kiadott 27 nap szabadságon túlmenően. Az érdemi döntés indokolása megállapítja, hogy a felperes nem vezető állású dolgozó, így csak négy hét felmondási idő illeti meg. Miután a felperesnek 31 nap elmaradt szabadság járt és abból 27 napot az alperes kiadott, a további négy napot pénzben kell megváltani. Az alperes a jogerős ítélet kijavítását kérte azzal, hogy a felperes csak egy nap szabadság pénzbeni megváltására tarthat igényt. A munkaügyi bíróság 1975. június 26-án hozott jogerős végzésében az alperes kijavítási kérelmének helyt adott. A munkaügyi bíróság jogerős ítélete és az ítéletet kijavító végzés ellen emelt törvényességi óvás alapos. A Pp. 3. §-ának (1) bekezdése értelmében a bíróságnak az a feladata, hogy az igazság kiderítésére törekedjék. Evégett a Pp. 163. §-ának (1) be283