Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1970-1975 (Budapest, 1977)

A felperes kérte, hogy a bíróság vegye figyelembe az Mt. V. 27. §-a (1) bekezdésének c) pontját is, amely szerint az egyedülálló dolgozó nőnek gyermeke 18 éves koráig csak különösen indokolt esetben mondható fel a munkaviszonya. A munkaügyi bíróság a felperes keresetét elutasította. Az ítélet indokolása szerint a munkaügyi bíróság már a fegyelmi ügyben megállapította, hogy a felperes munkája, magatartása ellen több észrevétel merült fel. Emiatt pl. 1972. évben is két esetben indult ellene fegyelmi eljárás. A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a felperes indokolatlanul tagadta meg az új járaton való munkába állást. A munkáltató figyelemmel volt a dolgozó családi körülményeire. Intézkedése az Mt. 35. §-a (2) bekezdésének második fordulatán alapul. Az Mt. V. 27. §-a (1) bekezdésének c) pontja szerint csak különösen indokolt esetben mondható fel a munkaviszonya az egyedülálló dolgozó nőnek gyermeke 18 éves koráig. Ez a felmondási tilalom a felmondást nem zárja ki, csak különös indokoltsághoz köti. Ilyen különös indok lehet pl. a kötelezettség szándékos megszegése, a munka megtagadása. Az adott esetben a dolgozó aláírásával is megerősítve megtagadta a munka elvégzését. A felperes mindezek alapján nem hivatkozhat védelemre, magatartásával azt saját maga kizárta. A munkaügyi bíróság a felperesnek az elmaradt munkabér kifizetésére irányuló követelése tárgyában nem rendelkezett. A munkaügyi bíróság jogerős ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos. Az Mt. V. 27. §-a (1) bekezdésének c) pontja szerint az egyedülálló dolgozó nőnek gyermeke 18 éves koráig csak különösen indokolt esetben mondható fel a munkaviszonya. A felperes — a per addigi adatai szerint — egyedülálló dolgozó nő. Helytállóan utal a munkaügyi bíróság arra, hogy az Mt. V. 27. §-ának (1) bekezdésében meghatározott okok a felmondást nem zárják ki, hanem azt „különös indokhoz" kötik. Azt, hogy mi tekintendő ilyen különös indoknak, az Mt. V. nem határozza meg, mert az eset körülményeire tekintettel különböző lehet az a különös indok, az a többlet, amelynek fennállása a fokozott védelemre szoruló, az Mt. V. 27. §-ának (1) bekezdésében meghatározott dolgozók munkaviszonyának felmondását indokolttá teszi. Ennek megfelelően a különös indok fennállásának megállapításához mindig az eset összes körülményeinek vizsgálata szükséges. A különös indok fennállásának megállapításához mindig olyan súlyos ok szükséges, amely mellett a vállalat részére tarthatatlanná válnék vagy aránytalan terhet jelentene a munkaviszony további fenntartása. A különös indokot megvalósító ok jelentkezhet a dolgozó személyével összefüggésben is. Megállapítható ez pl. akkor is, ha a dolgozó a munkaviszonyból eredő kötelességeit szándékosan szegi meg, ilyen lehet a munka megtagadása is. Önmagában tehát a kötelességszegés nem elegendő, súlyosabb megszegésnek kell fennállnia. Az adott esetben a felperes mindvégig arra hivatkozott, hogy a kötelességét szándékosan nem szegte meg, a kiskorú gyermeke miatt nem tudta elfogadni az éjszakai órákba nyúló járaton a munkát. Mind a munkaügyi döntőbizottság, mind a munkaügyi bíróság azért találta jogszabályszerűnek az alperes felmondását — az Mt. V. 27. §-a (1) bekezdésének c) pontjában foglaltakkal ellentétben —, mert álláspontjuk szerint is a felperes indokolatlanul tagadta meg a munkavégzést az új já282