Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1970-1975 (Budapest, 1977)

Az ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. A periratokból megállapíthatóan a felmondás indokolását az alperes mellőzhette, mert a felperes egy évnél rövidebb ideje állt nála munkaviszonyban. Az indokolás mellőzése önmagában nem tekinthető jogszabálysértőnek, azonban az indokolás nélküli felmondás jogszerűségének elbírálásánál is figyelembe kell venni, hogy az Mt-ben vagy az Mt. V-ben foglalt felmondást tiltó vagy korlátozó rendelkezések fennállnak-e s ezekre tekintettel az Mt. 29. §-a alapján nem kerülhet-e sor a felmondás hatályon kívül helyezésére. A felperes apja panaszában, majd keresetében azért kérte a felmondás hatályon kívül helyezését, mert fia kényszergyógykezelés alatt áll, tehát egészségi állapota miatt sem tudna munkavégzési kötelezettségének eleget tenni. A felmondáskor hatályban volt Be. 128. §-ának (1) és (2) bekezdése szerint akkor lehet előzetes letartóztatásban levő terhelt ideiglenes kényszergyógykezelését elrendelni a nyomozás során, ha előreláthatóan kényszergyógykezelést kell alkalmazni. A Btk. 61. §-ának (1) bekezdése pedig akként rendelkezik, hogy azzal a személlyel szemben, aki elmebeteg állapotban, gyengeelméjűségben vagy tudatzavarban elkövetett cselekménye miatt nem büntethető, a bíróság kényszergyógykezelést rendel el, ha attól kell tartani, hogy olyan cselekményt követ el, amely egyébként megvalósítja valamely bűntett törvényi tényállását. A kényszergyógykezelést a kijelölt intézetben vagy gyógykezeléssel egybekötött házi gondozásban kell foganatosítani. A felperest egészségügyi intézetben kezelték, egészségi állapota miatt nem vitásan keresőképtelen beteg volt. Ebből következően munkaviszonyát az alperes nem szüntethette volna meg a keresőképtelenséggel járó kényszergyógykezelés alatt [Mt. V. 26. §-árnak b) pontja]. A felperes védettsége szempontjából közömbös, hogy elmeállapota, gyengeelméjűsége vagy tudatzavara miatt elrendelt orvosi gyógykezelésre kényszergyógykezelés formájában került sor, s az akkor hatályos rendelkezéseknek megfelelően a .kényszergyógykezelésre tekintettel előzetes letartóztatásba helyezték. A jogalkotó célja az volt, hogy a keresőképtelen betegeket a vállalat felmondásával szemben meghatározott ideig védelemben részesítse. E védelem leszűkítését jelentené, ha az elmeállapota miatt gyógykezelésre szoruló s erre tekintettel egyébként nem büntethető személyekre nem lehetne alkalmazni az Mt. V. 26. §-ának b) pontjában foglaltakat. A munkaügyi bíróság akkor járt volna el helyesen, ha a keresetnek helyt adva a munkaügyi döntőbizottság határozatát megváltoztatja és a felmondást hatályon kívül helyezi. A munkaügyi bíróság határozata eljárási jogszabályt is sért. Ugyanis a felperes nevében a panaszt, majd a ikeresetet meghatalmazás vagy gyámhatósági rendelkezés nélkül apja nyújtotta be. A munkaügyi döntőbizottság és a munkaügyi bíróság sem vizsgálta képviseleti jogosultságát (Pp. 72. §-a). Mivel a peradatokból aggály nélkül nem állapítható meg, hogy a felperes cselekvőképtelen, a Pp. 74. §-a alapján részére a bíróság ügygondnokot nem rendelhetett ki, azonban a 95. § (1) bekezdése alapján a keresetet benyújtó apát fel kellett volna hívni megfelelő határidő kitűzésével képviseleti jogosultságának igazolására. 176