Mátyás Miklós (szerk.): Katonai büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok. 1973. január-1978. október (Budapest, 1979)

116. Nem hivatali visszaélés, hanem törvénytelen fogvatartás bűntettének kell minősíteni annak a rendőrnek a cselekményét, aki a magát szabályosan igazoló személyt ezt követően teljesen indokolatlanul — akár viszonylag rövidebb időre is — fogvatartja. A törvénytelen fogvatartás bűntette mellett az azzal kapcsolatban megvalósított hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás vétségét bűnhalmazatban nem kell megállapítani. A katonai bíróság a rendőr törzsőrmester I. r. vádlottat és a rendőr szakaszvezető II. r. vádlottat törvénytelen fogvatartás bűntette és hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás vétsége miatt ítélte el. A katonai bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlottak arra kaptak utasítást, hogy a szomszédos községből állítsanak elő egy polgári személyt. Az előállítandó személy kutatása közben az I. r. vádlott a gyanúsan viselkedő Cs. Andrást — a sértettet — igazolásra szólította fel. Mivel késedelmeskedett, az I. r. vádlott meglökte, aminek következtében az a II. r. vádlott felé tántorgott, aki gumibotjával tartotta vissza. A sértett vonakodott az adatait bemondani, ezért előállítását határozták el. Ezután a gépkocsival az italbolt elé mentek. Itt az I. r. vádlott az előállítandó személyt kereste. A sértett pedig, aki velük volt, igazolta magát, amit a jelenlevő polgári személyek is megerősítettek. A vádlottak így tudomást szereztek a sértett kilétéről, annak további fogvatartására semmiféle ok már nem volt. Ennek ellenére mégis tovább szállították és a községtől 3—4 km-re levő útelágazáshoz vitték, ahol valamennyien kiszálltak a gépkocsiból. A sértettet újból kikérdezték személyi adataira vonatkozóan, ezután előbb az I. r., majd a II. r. vádlott ütötte meg gumibottal a hátán, majd hazaengedték. Részben tévedett a katonai bíróság a vádlottak cselekményének a minősítésénél. A Legfelsőbb Bíróság már több határozatában rámutatott, hogy a Btk. 144. §-ában meghatározott hivatali visszaélés bűntette olyan általános tényállást tartalmaz, amely lényegében átfogja a Btk. XI. fejezetének II. címében írt többi hivatali bűncselekmény tényállását is. Ebből pedig azt a következtetést kell levonni, hogy a Btk. 144. §-ában írt hivatali visszaélés bűntette olyan általános rendelkezés, amelyhez képest a XI. fejezet II. címében írt többi hivatali bűncselekmény a hivatali visszaélés privilegizált vagy minősített esete, tehát a közöttük fennálló halmazat látszólagos és közülük csupán a súlyosabban büntetendő bűncselekmény elkövetését lehet a vádlott terhére megállapítani. A jelen esetben az I. r. és a II. r. vádlott — hivatali hatalmával visszaélve — törvénytelenül fogta el a sértettet, tehát megvalósította a Btk. 147. §-ának (1) bekezdésében meghatározott törvénytelen fogvatartás bűntettét. Cselekményük azért nem minősül a Btk. 144. §-ába foglalt hivatali visszaélés bűntettének is, mert a törvény e két bűntettet azonos büntetési tétellel fenyegeti, így csupán a speciális bűntettben, a törvénytelen fogvatartásban lehetett e vádlottak bűnösségét megállapítani. Utóbb ugyan a már általuk törvénytelenül fogvatartott személyt bántalmazták, a Btk. 145. §-ába foglalt hivatalos eljárásban való bántalmazás vétségét azonban a törvény az előzőekhez képest enyhébben, egy évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni. A korábban kifejtettek értelmében — mivel a Btk. XI. fejezetének a II. címében írt hivatali bűncselekmények a 144. §-ban meghatározott bűntett privilegizált vagy minősített esetei — a 115