Mátyás Miklós (szerk.): Katonai büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok. 1973. január-1978. október (Budapest, 1979)

az ügyész jóváhagyott. Végül is a fk.-t gyanúsítottként csak 2 hónap múltán hallgatta ki, aki ekkor a gyanúsítással kapcsolatban elmondta, hogy a pénzt nem sikkasztotta el, azt tőle két személy eltulajdonította. E személyek ellen a büntető eljárás csak ezek után indult meg. A fk. a vádlott ellen feljelentést nem tett, a vele történteket a gyámhatóságon történt meghallgatása során mondta el. Az első fokon jogerőre emelkedett ítélet ellen a téves jogi minősítés miatt emelt törvényességi óvást a Legfelsőbb Bíróság alaposnak találta. I. Tévedett a katonai bíróság, amikor a cselekményt az ügyészi váddal egyezően a Btk. 144. §-ában meghatározott hivatali visszaélés bűntettének minősítette. A tényállásból ugyanis az állapítható meg, hogy a vádlott a hivatali kötelességét megszegte, amikor az intézetből megszökött és erkölcsi züllés útjára lépett fk.-nak az intézetbe való visszaszállításáról nem gondoskodott, vele szemben a feljelentés alapján a szükséges nyomozati cselekményt nem végezte el, sőt valótlan adatok alapján a nyomozás felfüggesztését kezdeményezte. Mindezekért pedig előzetesen ellenszolgáltatásként jogtalan előnyt, a fk.-val való közösülést követelt. Ez a magatartás pedig nem a Btk. 144. §-ába ütköző hivatali visszaélés bűntettét valósítja meg. A Legfelsőbb Bíróság már több esetben iránymutatást adott arra, hogy a hivatali bűncselekmények elkövetői valamilyen formában mindig a hivatali helyzetükkel élnek vissza. A Btk. 144. §-ában írt hivatali visszaélés bűntette azonban a többi hivatali bűncselekményhez képest általános tényállást tartalmaz. E törvényhely szerinti minősítésre ezért csupán akkor kerülhet sor, ha az elkövető magatartása más speciális hivatali bűncselekmény tényelemeit nem valósítja meg. (BH 5480.). A vádlott magatartása viszont teljes mértékben kimeríti a Btk. 149. §-ának (1) bekezdésében meghatározott törvényi tényállást. Hivatalos személyként ugyanis a neki adott előnyért vállalkozott hivatali kötelességének megszegésére, illetve ilyet kért, azt el is fogadta. A Legfelsőbb Bíróság egyetértett így a törvényességi óvásban kifejtett ama jogi állásponttal, hogy a vádlott cselekménye a Btk. 149. §-ának (1) bekezdésébe ütköző hivatali kötelességszegésért jogtalan előny követelésének bűntettét valósítja meg. II. A törvényességi óvásban kifejtett állásponttól eltérően azonban e bűntettnek az ugyanezen § (2) bekezdés b) pontjában meghatározott súlyosabban minősülő esetét látta megvalósítottnak. A vádlott bár körzeti megbízotti beosztásban volt, büntető ügyekben is eljárt és nyomozati cselekményeket végzett. Az ítéleti tényállás szerint pedig a bűncselekményét e kötelessége tekintetében követte el. A kialakult bírói gyakorlat szerint viszont a jogtalan előnyt követelő, büntető ügyben nyomozó rendőr — aki egyébként nincs nyomozói beosztásban — cselekménye a fontosabb hivatali kötelesség megszegéséért jogtalan előny követelésének bűntettét valósítja meg (BH 7217.), mert a büntető eljárásban kifejtett nyomozói munka mindig fontosabb hivatali tevékenységnek tekintendő. A vádlott cselekménye ezért helyesen a Btk. 149. §-ának (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés b) pontja szerint minősülő fontosabb hivatali kötelesség megszegéséért jogtalan előny követelése bűntettének minősül. A Legfelsőbb Bíróság így a jogi minősítést a rendelkező részben írtak szerint állapította meg. (Legf. Bír. K. Törv. III. 38/1974. sz.) 114