Berkes György et al.: Büntetőjog 1973-2000, 1. kötet (Budapest, 2001)

168 BÜNTETŐJOGI ÉS BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOGI TÁRGYÜ ÁLLÁSFOGLALÁSOK eljárás során kifejezetten előírja. Ilyen eljárás a Bv. tvr. 8. §-ának (1) bekezdése szerint a feltételes szabadságra bocsátás, valamint a 14. § (1) bekezdése szerint a szabadságvesztés végrehajtási fokozatának utólagos meghatározása. A fentiekből következően a magánelzárás fegyelmi határozat elleni fellebbezés elbírálása esetén a bírói meghallgatás pusztán lehetőség, de nem jogszabály által előírt kötelezettség. A másodfokú bíróság álláspontját azzal is indokolta, hogy amennyiben a jogalkotó a büntetés-végrehajtási intézet magánelzárás fenyítést kiszabó határozata elleni fellebbezés elbírálásakor is szükségesnek tartotta volna az elítélt meghallgatását, úgy nyilvánvalóan a Bv. tvr. 7/B. §-ának (1) bekezdésében írt 5 napos elintézési határidőhöz képest nem ilyen szoros ügyintézési határidőt állapított volna meg. A legfőbb ügyész jogegységi eljárást kezdeményező indítványa mellékleteként csatolt további, a Csongrád Megyei Bíróság által azonos jogértelmezéssel hozott határozatokat. 2. A legfőbb ügyész kezdeményezése további bírósági határozatokat is csatolt mellékletként, amelyekből megállapítható, hogy a Csongrád Megyei Bíróságon kívül az ország valamennyi megyei bírósága és a Fővárosi Bíróság is ellentétes gyakorlatot folytat. A Fejér Megyei Bíróság Bv. 344/1999/ 2. számú végzését a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben 1999. március 25. napján tartott meghallgatáson hozta meg H. A. elítélt vonatkozásában, amellyel helybenhagyta a bv. intézet 10 nap magánelzárás fenyítést tartalmazó határozatát. A Pest Megyei Bírósága Bv. 573/1998/2. számú, 1998. október 8-án a Márianosztrai Bv. Intézetben tartott meghallgatáson hozott végzésével helybenhagyta a bv. intézet osztályvezetőjének B. Zs. elítélttel szemben tiltott szerencsejáték fegyelmi vétségért alkalmazott 10 nap magánelzárásról kelt fegyelmi határozatát. A Pest Megyei Bíróság a Bv. 562/1998/2. számú, a Márianosztrai Bv. Intézetben 1998. október 8-án megtartott meghallgatáson meghozott végzésével elutasította L. S. elítélttel szemben a fegyház végrehajtási fokozatnak börtön végrehajtási fokozatra átminősítése iránti bv. intézeti javaslatot. 3. A legfőbb ügyész álláspontja szerint, amelyet a jogegységi tanács ülésén is fenntartott, a Csongrád Megyei Bíróság 3. Bf. 1020/1999/2. számú végzésében kifejtettek téves jogértelmezésen alapulnak, és ellentétben állnak az országosan követett - a jogszabályokon alapuló-bírói gyakorlattal. Abv. bíró eljárását többféle és eltérő szintű jogszabály határozza meg. A Be. 397. §-ának (1) bekezdése szerint a büntetések és intézkedések végrehajtása végett a bíróság intézkedik. A Bszi. 94. §-a értelmében a büntetések és intézkedések végrehajtása során a bíróságokra háruló feladatokat a büntetés-végrehajtási bíró és a hivatásos pártfogó látja el. A bv. bíró működését legmagasabb szinten, mint speciális jogszabály, a Bv. tvr. II. Fejezete szabályozza. Az e fejezetben levő 6. § (7) bekezdése értelmében a speciális jogszabály eltérő rendelkezésének hiányában lehetnek irányadók a bv. bíró eljárására a büntetőeljárás szabályai. Következésképpen a Be. különleges eljárásra vonatkozó szabályait megelőzik a Bv. tvr. speciális rendelkezései. A Be. 356. §-a (2) bekezdésének e) pontja alapján a bíróság az iratok alapján dönt, szükség esetén meghallgatja az ügyészt, a terheltet és a védőt. Bizonyítás felvétele esetén tárgyalást tart. A Bv. tvr.-t módosító 1993. évi XXXII. törvény hatálybalépése előtt a bv. bíró az elítéltet meghallgatta, de bizonyítás felvétele esetén sem tartott tárgyalást. A novelláris módosítás után, 1993. április 15. napját követően a Bv. tvr. módosított 6. §-a (3) bekezdésének b) pontja már kötelezővé teszi a bizonyítás felvétele esetén tárgyalás tartását, fennmaradt azonban emellett a bv. bírói meghallgatás minden más esetben irányadó eljárási formája is. A Bv. tvr. tehát közelít a Be. különleges eljárásra vonatkozó szabályaihoz, azonban továbbra is létezik egy alapvető eljárásjogi különbség: a különleges eljárások körében a meghallgatás csupán lehetőség, addig a bv. bírói eljárásban a meghallgatás minden esetben kötelező, attól a bv. bíró nem térhet el. II. A többször módosított Bv. tvr. 6. §-ának (1) bekezdése értelmében „a bíróság e fejezetben szabályozott feladatait a megyei (Fővárosi) bíróságon működő büntetés-végrehajtási bíró látja el. A (3) bekezdés értelmében a büntetés-végrehajtási bíró a) egyesbíróként jár el, b) SLZ elítéltet meghallgatja, bizonyítás felvétele esetén tárgyalást tart, az ügyész és a védő az elítélt meghallgatásán jelen lehet; ha az elítélt fogva van, a büntetés-végrehajtási bíró a meghallgatást, illetve a tárgyalást a büntetés-végrehajtási intézetben tartja,

Next

/
Oldalképek
Tartalom