Berkes György et al.: Büntetőjog 1973-2000, 1. kötet (Budapest, 2001)

124 BÜNTETŐJOGI ÉS BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOGI TÁRGYÚ ÁLLÁSFOGLALÁSOK A) A Legfelsőbb Bíróság egyik határozatában (Bf. IV. 1095/1995/8. sz.) az emberölés bűntettével bűnhalmazatban lopás vétségének [Btk. 316. § (2) bek.] minősítette annak az elkövetőnek a cselekményét, aki a sértett megfojtása után két cigarettát elszívott, majd magához vette a sértettnek az asztalon levő 8000 forintját. A határozat indokolásában kifejtettek szerint a Btk. 322. íj-a (1) bekezdésének b) pontja szerinti kifosztás bűntettének passzív alanya az erőszak avagy az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetés hatása miatt fizikailag vagy pszichikailag olyan állapotban levő személy, aki állapotánál fogva a vagyontárgyai ellen intézett támadást nem képes megakadályozni. A „személy" - a szó nyelvtani értelmében - embert, egyént, valakinek az egyedi mivoltát, énjét jelenti (Magyar Értelmező Kéziszótár - Akadémiai Kiadó 1985, 1267. old.). Jogi értelemben véve személy az az ember, aki jogképes, vagyis jogokat szerezhet és kötelezettségeket vállalhat [Ptk. 8. § (1) bek.], az embernek a jogképessége azonban a halálával megszűnik (Ptk. 22. §). Büntetőjogi értelmét tekintve a megölt ember nem a sértettje, hanem csak a tárgya lehet a bűncselekménynek; minthogy pedig a kifosztás csak személy sérelmére követhető el, a Btk. 322. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerinti kifosztás nem valósítható meg a megölt személy sérelmére. A már megölt sértett nem áll - nem állhat - erőszak hatása alatt, mert személyében, emberi mivoltában az elkövetővel szemben nem kiszolgáltatott, ugyanis megszűnt létezni. Ajogképességének ez okból történt megszűnése miatt már tőle nem lehet semmit sem eltulajdonítani, miután a halálának a bekövetkezése folytán a hagyatéka az örökösökre szállt át (Ptk. 598. §). Mindezekből pedig az következik, hogy az elkövető által megölt sértett ingóságainak az eltulajdonítása esetén nem a kifosztás, hanem a lopás valósul meg. B) A Legfelsőbb Bíróság egy másik határozatában (Bf. V. 1729/1997/7. sz.) az aljas indokból elkövetett emberölés bűntettével bűnhalmazatban kifosztás bűntettének [Btk. 322. § (1) bek. b) pont] minősítette annak az elkövetőnek a cselekményét, aki szexuális ajánlatot tett a sértettnek, ennek visszautasítása és az emiatt kialakult dulakodás során egy 20 cm pengehosszúságú konyhakéssel a sértett nyakát elmetszette. A sértett a fejverőér sérülése miatt perceken belül meghalt, a terhelt pedig ezt követően a kést lemosta, majd a sértett zsebéből kivett 1000 forintot. A Legfelsőbb Bíróság a határozatának az indokolásában - a vagyon elleni bűncselekmény minősítésével kapcsolatban - rámutatott arra, hogy helytálló a terhelt cselekményének kifosztásként értékelése, ugyanis ha az elkövető a sértettet megöli, majd a sértett halálának a bekövetkezése után annak a vagyontárgyát elveszi: ezt a cselekményt - az erkölcsi szempontok miatt is - egységesen kell jogilag értékelni. Mivel az elkövető az általa megvalósított más bűncselekmény hatása alatt álló személy sérelmére követi el a bűncselekményt, ez a magatartás kifosztás bűntetteként értékelhető. A legfőbb ügyésznek a jogegységi eljárást kezdeményező indítványából kitűnő álláspontja szerint a B) alatt jelzett legfelsőbb bírósági határozat téves jogértelmezésen alapszik; ugyanakkor az A) alatt jelzett ítéletben foglaltak a helytállóak. Ajogegységi tanács nem nyilvános ülésén az indítványozó fenntartotta ezt az álláspontját. A Legfelsőbb Bíróság jogegységi tanácsának abban a kérdésben kellett állást foglalnia: kifosztásnak vagy lopásnak minősül-e a cselekmény, ha az elkövető a sértettet megöli, majd ezt követően az értéktárgyait eltulajdonítja. Ajogegységi tanács a legfőbb ügyész által felvetett kérdésben az alábbiak szerint határozott: A jelenleg hatályos 1978. évi IV. törvény a rablás és a lopás tényállása közé szükségesnek látta olyan törvényi tényállás beiktatását, amelyet a Btk. 322. §-a szerint „kifosztás" bűntettének nevezett el, és a büntetési tételét a lopásénál súlyosabban, a rablásénál viszont enyhébben állapította meg. Eszerint a kifosztást az valósítja meg, „aki idegen dolgot jogtalan eltulajdonítás végett a) úgy vesz el mástól, hogy evégből lerészegíti, b) az általa más bűncselekmény elkövetése során alkalmazott erőszak avagy élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetés hatása alatt álló személytől vesz el". A Btk. 322. §-a (1) bekezdésének b) pontjában foglalt törvényi tényálláshoz fűzött miniszteri indokolás azt emelte ki, hogy egyrészt az ilyen elkövetési magatartások azért nem alkalmasak a rablás megállapítására, mivel az erőszak avagy az élet vagy a testi épség elleni közvetlen fenyegetés alkalmazása nem a lopás „végett" történik; másrészt azonban az, aki az erőszak vagy fenyegetés hatása alatt álló olyan személytől vesz el valamely dolgot, aki - az elkövető által előidézett állapota folytán - „nem