Berkes György et al.: Büntetőjog 1973-2000, 1. kötet (Budapest, 2001)

BÜNTETŐJOGI ÉS BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOGI TÁRGYÜ ÁLLÁSFOGLALÁSOK 125 képes a dologelvételt megakadályozni", a lopásnál súlyosabb bűncselekményért tartozik büntetőjogi felelősséggel. A Btk. 322. §-a (1) bekezdésének b) pontjával kapcsolatban kialakult ítélkezési gyakorlat egységesnek mondható abban a kérdésben, hogy mindazokban az esetekben, amikor az erőszak vagy fenyegetés alkalmazása önmagában is kimeríti valamely bűncselekmény törvényi tényállását, majd az elkövető az ezt követően kialakult dologelvételi szándéka folytán tulajdonítja el a sértett ingóságát: valóságos (anyagi) bűnhalmazat megállapításának van helye. Nem egységes azonban a Legfelsőbb Bíróság ítélkezési gyakorlata abban a kérdésben, hogy ha az elkövető által alkalmazott erőszak hatása olyan mérvű, amely a sértett életének - akár egyenes, akár eshetőlegcs szándékkal való - kioltásával jár, és ezt követően alakul ki a sértett ingóságainak az eltulajdonítására vonatkozó szándéka: a lopás vagy a kifosztás megállapításának van-e helye. A Legfelsőbb Bíróság a jogegységi eljárás során elbírálásra váró jogi minősítési kérdésben az alábbiakra mutat rá: A kifosztás bűntettének a jogi tárgya kettős: egyrészt a cselekvési szabadság, másrészt pedig a tulajdon, és c kettős jogtárgy védelmét a törvény úgy oldotta meg, hogy elkövetési magatartásként olyan „magatartás-folyamatot" határozott meg a törvényi tényállásban, amelyben a személyiségi jog és a tulajdon elleni támadás szervesen összefonódik. A kifosztásnak a Btk. 322. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerinti változata esetén a magatartásfolyamatban a dologelvétel és az ezt lehetővé tevő előzetes cselekmény - az elkövető által más bűncselekmény elkövetése során alkalmazott erőszak avagy az élet vagy a testi épség elleni közvetlen fenyegetés - között nincs meg az a cél- és eszközviszony, amely a magatartásnak rablásként történő értékelését lehetővé tenné; jól elkülöníthető azonban, hogy a véghezviteli magatartás kifejtése során az elkövető a dolog birtokosát olyan állapotba hozza, amely kizárttá teszi, hogy a bűncselekmény passzívalanya a vagyoni jogait érő támadással szemben eredményesen védekezhessék, és a passzív alanynak ez az állapota teremti meg az alapját az elkövető számára a dologelvételnek. A Btk. 322. §-a (1) bekezdésének b) pontjában foglalt kifosztás megállapításának elsődleges feltétele, hogy az elkövető a passzív alany sérelmére olyan cselekményt valósítson meg, amely a Btk. Különös Részében írt valamely bűncselekmény törvényi tényállását kimeríti, továbbá olyan sajátos bűncselekmény legyen, amelynek a törvényi tényállási eleme: az erőszak, illetve az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetés; és csupán másodlagos feltétele a kifosztásnak a dologelvétcl, amely tartalmilag a Btk. 316. §-ának (1) bekezdésében foglalt lopás törvényi tényállásának a megvalósítását jelenti. A törvényi tényállásban szereplő elkövetési tárgy: az idegen ingó és értékkel bíró dolog, tehát mindenben megegyezik a lopás elkövetési tárgyával, a bűncselekmény sértettje pedig az, aki e dolog birtokában van. A törvényi tényállás szerint ennek a kétmozzanatos bűncselekménynek a megvalósítása keretében a részcselekmények időbeli sorrendisége meghatározott; a bűncselekmény első elkövetési magatartásával az elkövető más ellen olyan bűncselekményt valósít meg, amely a sértettel szemben alkalmazott erőszak kifejtésében vagy annak élete vagy testi épsége elleni közvetlen fenyegetés alkalmazásában áll; a második elkövetési magatartás pedig a jogtalan eltulajdonítás végett történő dologelvétcl. Az erőszak „valamely személyre közvetlenül ható olyan fizikai erő kifejtése, amely az ellenállást megtöri" (Büntető Kollégium 93. sz. állásfoglalása lll/l. pont). Az erőszak az áldozat testi épségét is sértheti és az életét is kiolthatja; a sértett megölése a legsúlyosabb erőszak, és a hatását - a dolog elvételének megakadályozására képes személy kiiktatását - nem befolyásolja, hogy a sértett halála után a polgári jog szempontjából már nem tekinthető „személynek" és a vagyona az örökösére száll. Az nyilvánvaló, hogy a kifosztás véghezvitelének első elkövetési magatartása szakában - a személy elleni erőszak avagy az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetés alkalmazásának az időpontjában - a magatartás kizárólag élő személy ellen irányulhat, de az elkövetési tevékenységet megvalósító második szakaszban - a dologelvétel időszakában - a sértett állapota már nem igényel külön vizsgálódást. A törvény ugyanis a sértettet ebben az esetben olyan állapotban levőnek tekinti, aki a korábban ellene irányult kényszer folytán a vagyoni érdekei ellen irányuló támadás elhárítására már nem képes. Mindebből az következik, hogy a kifosztás megvalósulása szempontjából közömbös egyrészt, hogy a bűncselekmény sértettje a dologelvétel időpontjában életben van-e, vagy pedig a halála a korábban