Bencze Lászlóné: Gyermekelhelyezés, gyermektartás (Budapest, cop. 2001)

gyermek érdekét csak a főszabálytól való eltérés esetenként rendelte figyelembe venni. Az ítélkezés során azonban hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy a gyermek kora és neme szerinti elhelyezés semmilyen valós érdeket nem szolgál, az ilyen mechanikus döntéshozatalnál az elhelyezés lényeges egyéni és társadalmi célja az értékelés körén kívül marad. Ez a felismerés vezette a Legfelsőbb Bíróságot 1961-ben a XXI. számú Polgári Elvi Döntés meghozatalára, mely I. pontjában már azt emelte ki, hogy a gyermek elhelyezése vagy eddigi elhelyezésének megváltoztatása iránt indult perben a bíróságnak minden esetben gondosan vizsgálnia kell a gyermek érdekét és döntésénél ezt kell a fő szempontnak tekintenie. Indokolásában rámutatott a gyermekelhelyezési perek igen nagy társadalmi jelentőségére, és ebből levezetve - bizonyos fokig „contra legem" - a gyermek érdekét jelölte meg az elhelyezés döntő szempontjaként, melynek megítéléséhez az adott körülmények feltárását és megfelelő értékelését írta elő. A XXI. számú Polgári Elvi Döntés alapján kialakult és tovább fejlődött ítélkezési gyakorlat szükségessé tette a Csjt. 1952. évi IV. törvénnyel megállapított 76. §-a (1) bekezdésének az 1974. évi I. törvénnyel történő, szemléletváltozást is kifejezésre juttató módosítását akként, hogy „a szülők megegyezésének hiányában a bíróság a gyermeket annál a szülőnél helyezi el, akinél kedvezőbb testi, értelmi és erkölcsi fejlődése biztosítva van..." A jogszabály szövegének módosítását követően a Legfelsőbb Bíróság 17. számú Irányelve - melyet a társadalmi, ideológiai és gazdasági szempontok fokozatos változásához igazodva a 19. számú és 24. számú Irányelvek számos kérdésben korszerűsítettek-a gyermekelhelyezési perekben felmerülő problémák megoldásához egységes és részletes szem40