Baranyai János: Az adásvétel és a csere (Budapest, 2000)

A jogszavatosság [Ptk. 319. § (3) bek.]. Ehhez képest az I. r. felperes vevőként visszakövetelhette a kifizetett vételárat. E jogkövetkezményt az elsőfokú bíróság már helyesen alkalmazta. Az is kétségtelen tény, hogy a II. r. alperes eladóként jóhiszemű volt, ezért csak a szerződés megkötéséből eredő károkat köteles megfizetni [Ptk. 369. § (4) bek.]. Ebbe a körbe az átírási illeték tartozott, helyesen járt el ennélfogva az elsőfokú bíróság, amikor kárként ezt vette figyelembe. A jóhiszeműség következményeként a II. r. alperes a felperesek további kárát nem köteles megtéríteni. A bizonyítékok mérlegelésének eredményeként helytállóan jutott az elsőfokú bíróság arra a következtetésre, hogy az 500 000 forintos vételár meghatározásakor a felek figyelemmel voltak a személygépkocsi sérüléseire és a használati körülményekre is. Az ettől való eltérést egyik fél sem bizonyította. A perbeli bizonyítékokkal szemben - a jogkövetkezmények szempontjából súlytalannak kell minősíteni a II. r. alperesnek azt az állítását is, amely szerint nem kapta meg a teljes vételárat. Tény, hogy a felperesek nem tudják visszaszolgáltatni a személygépkocsit, miután azonban az bűncselekményből származik és annak a II. r. alperes nem is vált a tulajdonosává, ilyen igénye jogszerűen nem lehet. A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság ítéletét - indokolásának részbeni módosításával - helybenhagyta (LB. Pf. V. 22 198/1997. sz.). 198