Kazay László: A vállalkozási szerződés (Budapest, 1999)

A felek jogai és kötelezettségei Az előlegből megvásárolt és tárolásra átvett építőanyag kezelése a vállalkozó feladata. A felperesek keresetükben előadták, hogy meg­állapodtak az alperessel a tulajdonukban álló tanyás ingatlanon épülő házuk tetőszerkezetének elkészítésében. Rögzítették, hogy az anyagot az alperes szerzi be, amelyre átvett a felperesektől utólagos elszámolásra 290 000 forintot. Ekkor a felek szándéka arra irányult, hogy a tetőszerkezet még az év őszén megépíthető lesz, de pénz hiányá­ban arra csak a következő év októberében kerülhe­tett sor. Eddig a faanyagot az alperes a saját telep­helyén tárolta. Amikor annak felfűrészelését meg­kezdte kiderült, hogy a faanyag lemezes fenyő­gomba kártételére visszavezethetően jelentős rész­ben korhadt. A felperesek keresetükben ebből eredő káruk megtérítésére kérték az alperes kötelezését. Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet eluta­sította. A bizonyítási eljárás adatai alapján arra a következtetésre jutott, hogy a felek ezirányú meg­állapodásának hiányában az alperes kötelezettsége nem terjed ki a megvásárolt faanyag kezelésére és tárolására. Ezért nem talált olyan felróható maga­tartást, amely marasztalását megalapozhatta volna. A másodfokú bíróság jogerős ítéletével az első­fokú bíróság döntését részben megváltozatta és az alperest kártérítés fizetésére kötelezte. Igazság­ügyi szakértői vélemény alapján megállapította, hogy az alperesnek a tárolás megkezdésekor a fa kérgét le kellett volna hántania és el kellett volna 47

Next

/
Oldalképek
Tartalom