Köles Tibor: Orvosi műhiba perek (Budapest, 1999)

tehát a nem vagyoni kártérítés iránti igényi nem alapozza meg önmagában az a körülmény, hogy a hozzátartozó elhalálozott, a nem vagyoni kár megtérítése iránti igény cikkor válhat alapossá, ha a hozzátartozó halála a túlélő hozzátartozónak egyéb személyiségsérelmet, pl. pszichés egészségkárosodást okozott. A perbeli esetben megállapítható, hogy a felperesek édesapjuk halála következtében nem szenvedtek pszichés jellegű, sem pedig más egészségkárosodást. A II. és III. r. felperesek esetében ez nagyobbrészt életkorukból adódott. Ugyanakkor megállapítható volt az is, hogy az I. r. felperes esetében az édesapa személyében a család főszereplője, a domináns szülő halálozott el. s az I. r. felperesnél a halálesel után jelentős mérvű alkalmazkodási zavarok léptek fel, ezért a bíróság álláspontja az volt. hogy az I. r. felperes a haláleset következtében személyiségsérelmet szenvedett el, míg ugyanez a II. és III. r. felperesek esetében nem megállapítható. Az I. r. felperes személyisége értékminőségének csökkenése viszonylag csekélyebb mértékben következett be, ezért a bíróság az I. r. felperes javára 600 000 Ft nem vagyoni kártérítést ítélt meg, míg ezt meghaladóan az erre irányuló kereseti kérelmeket elutasította. A baleset következtében meghalt személy állal eltartottak olyan összegű tartáspótló járadékot igényelhelnek, amely szükségleteiknek a baleset előtti életszínvonalon való kielégítését biztosítja. [Ptk. 358. § (1) bek.). A bíróság a felperesek jára164