Köles Tibor: Orvosi műhiba perek (Budapest, 1999)

Ai Álatalános sebészet attól az időtől kezdődően, ahogy megtörtént a fel­peres felvétele az alperes kórházba. Az orvosszak­éitői vélemény azt állapította meg. hogy a jobb­oldali petefészek működő állománnyal gyakorlati­lag nem rendelkezelt, ezért indokolt, sőt szüksé­ges is volt a petefészek eltávolítása. A felperesnél jelentkező tünetek alapján féregnyúlvány-gyulla­dás gyanúja miatt lényegében életmentő műtétet végezték, s ekkor ismerték fel a betegség tényle­ges okát, a petefészek soktömlős, elfajulásos álla­potát. Helytelen diagnózis felállítása történt tehát, azonban az alperes felelőssége szempontjából nem az utóbb tévesnek bizonyuló diagnózis felál­lításának, s az ennek alapján megkezdett műtét­nek van jelentősége, hanem annak, hogy a meg­felelő előzetes vizsgálatok elvégzése - nőgyógyá­szati, ultrahangos hasi vizsgálat - elvégzése után is a petefészek eltávolítására került volna sor, miután annak állapota a felperes életét közvetle­nül veszélyeztette. (Legfelsőbb Bíróság Pfv. III. 20 899/1997. sz,) Az orvosi szakmai szabályok betartása mellett kialakult súlyos betegség Az I. r. felperes 19.. október 7. napján került felvételre az alperes kórház belgyógyászati osztá­lyára azzal, hogy egy hónappal korábban néhány napig tartó magas láza volt, majd két hét eltelte után baloldali csípőfájdalmai jelentkeztek, és is­mét lázas állapotba került. Az osztályra történt felvételt megelőzően az 1. r. felperest körzeti or­150

Next

/
Oldalképek
Tartalom