Köles Tibor: Orvosi műhiba perek (Budapest, 1999)

Patológia majd a következő év szeptemberében a kórházban a jobb emlőjét eltávolították. K. I. rokkantsági nyugdíjba került, folyamatosan orvosi kezelés alatt állt. majd a/, elsőfokú ítélet meghozatalát követően (négy évvel a biopsiavélel után) meghalt. A jogerős ítélet szerint az alperes orvosa téves diagnózist adott, mert az 19.. március 1 1-én eltávolított emlőrészlet szövettani vizsgálatával a rosszindulatú emlődaganat diagnosztizálható lett volna. A helyes kórismézés lehetőséget adott volna korábbi beavatkozásra, és esélyt nyújtott volna az eredményesebb kezelésre. A szakértői vélemények szerint az nem állapítható meg, hogy helyes szövettani diagnózison alapuló, haladéktalan radikális kezelés gyógyulást eredményezett volna. Feltételezhető azonban, hogy az áttétképződés mértékét mérsékelte és így a betegség lefolyását lassította volna. A téves diagnózis megfosztotta K. I.-t a gyógyulás reményétől és esélyétől, a betegség folyamatának lassításától. Ezért az alperes orvosának magatartása az Eü. tv. 43. §-ának (3) bekezdésébe ütközött. A jogerős ítélet kifejtette, hogy a nem vagyoni kár megtérítésének követelése olyan sajátos személyhez fűződő jog, amely kizárólag a károsult által gyakorolható, ezért ennek érvényesítése iránt kizárólag ő indíthat keresetet. Annak azonban nincs akadálya, hogy a kereset benyújtását követően az elhalt jogosult helyébe a perbe annak jogutódjai lépjenek, és ők követeljék a jogelődöt haláláig megillető nem vagyoni kártérítés összegét. Ennek folytán a jogutód felperesek a jogelődöt a 132