Kőrös András: Házassági vagyonjog (Budapest, 1995)

Ojt. 27. §(2)-(4) ződés 2. pontja szerint a felperes és az I. r. alperes tudomásul vették, hogy az eltartott után kizárólag az I. r. alperes örököl, egyben egyetemleges kötelezettséget vállaltak az örökhagyó eltartására, valamint a szerződésben meghatározott egyéb szolgáltatások teljesítésére. A szerződést teljes bizonyítóerejű magánokiratba foglalták, azt - ügyvédi ellenjegyzés mellett - mindhárom szerződő fél aláírta és - az akkor hatályos jogszabály értelmében - az államigazgatási hatóság jóváhagyta. A Ptk. 200. §-ának (1) bekezdése szerint a szerződés tartalmát a felek szabadon állapíthatják meg. Nincs olyan jogszabály, amely előírná, hogy a feleknek szerződésük tartalmát jogszabályhelyre hivatkozással kell meghatározniuk. Az öröklési szerződés 2. pontja alkalmazásának szempontjából tehát nincs jeleritősége annak, hogy abban a szerződő felek a Csjt. 27. §-ára nem utaltak. A másodfokú bíróság az öröklési szerződés 2. pontját - tartalmánál fogva - helyesen minősítette a Csjt. 27. §-ának (2) bekezdése szerinti házassági vagyonjogi szerződésnek, miután abban a házastársak a törvény rendelkezéseitől eltérően maguk rendelkeztek úgy, hogy az öröklési szerződéssel megszerzett vagyon az I. r. alperes különvagyona lesz. A szerződés megfelel a Csjt. 27. §-ának (3) bekezdésében meghatározott alaki kellékeknek. A különvagyont nem zárja ki, hogy az ellenszolgáltatás (tartás) teljesítésében a felperes is közreműködött, hiszen a felperesnek ezt a kötelezettségét a szerződés is tartalmazza, a 59