Kőrös András: Házassági vagyonjog (Budapest, 1995)

Csjt. 31. § (2)-(6) fejenként 10 000 pengőt meghaladó összeget kaptak a vételárból. Ebből az összegből fizette ki a felperes az őt és vele együttélő férjét terhelő 7398 pengő hitelszövetkezeti tartozást és a személyi kölcsönként felvett adósságból akkor még fennálló mintegy 3000 pengős összeget. A felperes tehát a különvagyona értékesítéséből befolyt összeget az örökhagyóval együttesen felvett közös adósság rendezésére fordította. A házastársaknak egyaránt érdekében állott, hogy a még fennálló jelentős összegű tartozástól és annak kamatterheitől is mentesüljenek. A perben egyébként nem merült fel olyan adat, amelyből arra lehetne következtetni, hogy a felperes a megtérítési igényéről történt egyidejű lemondás mellett használta fel különvagyonát a közös adósság törlesztésére. így tehát az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg azt, hogy a felperes a közös vagj'ont terhelő adósság rendezésére felhasznált különvagyonának a megtérítését jogszerűen kérheti. A házassági vagyonjogi igények elbírálásánál egyébként is méltányos rendezésre kell törekedni. A kihallgatott szakértő véleménye szerint a felperes által a közös adósság rendezésére felhasznált különvagyon 10 000 pengőt meghaladó öszszege az 1942-ben 18 570 pengőért megépíthető - a perbelivel azonos - lakóépület kivitelezési költségeit 50%-ot meghaladó arányban fedezte. A felhasználás időpontjában tehát a különvagyon értéke nagyobb értéket képviselt, mint amennyi a hagyatéki ház értekének 1/2 része volt. Ezzel szemben az elméleti számítás alapján - az 1946178