Katolikus Főgimnázium, Csíkszereda, 1914

4

detén állott még s az a pálya oly igazán neki való volt. Nem közönséges tanító-mester, leikéből való pedagógus egyéniség veszett el benne. Nem a barátság hát s nem is csak a kegyeletes szokás diktálja ide ezeket a sorokat. Amikor az ő emlékezetének szenteljük értesítőnk nehány gyászkeretes lapját, azoknak az értékeknek hódolunk, amelyeknek ő, az ember és tanár egyképpen hivalkodás nélküli, de derekas hordozója volt. És bár fáj pályatársainak, fáj tanítványainak elvesztése ezeknek az igaz értékeknek, a költő-filozófus vigasztalásában nyugszunk meg: „Minden áldozat kicsiny azokhoz képest, amiket a hazának kívánni joga van“.

Isten akarata szerint megszakadt pályáján a következő sorokban kisérjük végig: Marosvásárhelyt 1885. június hó 28-án született. Édesatyja egyszerű szücsmester. Édesanyja a sírban pihen már, amikor a csöppnyi Béla mohón szívja magába a Ferenc-rendiek iskolájában nemcsak az elemi ismereteket, de a vallás igéit is. És ezek a csirák szép sudár fává szökkennek már a középiskolában.

A szülővárosabeli r. k. főgimnázium egyik büszkeségét látja benne éveken keresztül. A szerény maga- tartású és mélységesen vallásos diák ott tart mindig az elsők között. Az ifjúsági könyvtár tanárőrének kisegítése közben bepillantást nyer a könyvek rengeteg birodalmába. Megszereti az olvasást, a jó irodalmi műveket. Komoly tudásvágyának már az iskolai életben kifeslik egy-két ifjú hajtása. Az önképzőkörnek gyorstollú jegyzője. Szigorú magabirálata nem engedi ugyan hangos szerepléshez, de jeles érettségi bizonyítvánnyal úgy hagyja el 1904-ben az „alma mater“ falait, mint aki tisztában van az élet nemes feladataival : dolgozni, kitartani s megállani becsülettel a helyet, hová a Gondviselés rendeli. Tiszta szív és