Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1908

59 béritől, szavalta László Antal Vili. oszt. tanuló. 7. A múltak emlékei, Palotássy után két hegedűre és harmóníumra, Dománffytól. Előadták Jcrzsák Béla és László Antal VIII. o. tanulók. 8. „Az egyház élete“, Kemenes Ferenctől, szavalta Rusz Sántha István VI. o. tanuló. 9. Pápai hymnus, unisono, zene- kisérettel. Nov. 5-ike helyett 8-án d. e. 11 órakor rendeztünk iskolai ünnepséget az ifjúság védőszentjének, Szent Imre királyi herceg­nek tiszteletére a következő műsorral : 1. „Ének Szent Imréről“, vegyeskar harmónium kísérettel. 2. Ünnepi beszédet mondott László Antal VIII. o. tanuló. 3. Románc, Nyisznyaitól, tenor- sóló, harmónium kísérettel, énekelte Ferenczy Sándor Vili. o. t. 4. „Szent Imre herceg“, Garay Alajostól, szavalta Rusz Sántha István VI. o. t. 5. Andante és Allegretto, Masastól, hegedűn előadta Fekete Endre III. o. t. 6. „A gerlepár“, Mindszenti Ge­deontól, szavalta Sándor Gergely VI. o. t. 7. Nemzeti dal, har­mónium kísérettel énekelte a férfikar. 8. Kurucdalok, játszotta az ifjúsági zenekar. Ez atatt a cim alatt számolunk be intézetünknek egy jubi­láns ünnepségéről, melynek tárgya Jakab Antal tanártársunk volt, aki ezen tanévvel töltötte be 30-ik szolgálati esztendejét. A június 13-án d. u. 5 órakor tartott ünnepség lefolyása következő volt: Igazgató az intézet e célra feldiszített nagytermében össze­gyűlt nagyszámú intelligens közönség előtt felkérte Bálint Lajos főesperes, püspöki biztost, Kassai Lajos tanárt és finöveldei igazgatót és Bocskor Antal kir. törvényszéki biró urakat, hogy a jubilánst az ünnepségre meghívják, aki a küldöttség élén és tanártársai kíséretében megjelenvén, az ifjúsági ének- és zene­kar együttes megnyitó előadása után Pál Gábor igazgató a ta­nártestület nevében a következő beszéddel üdvözölte: Tisztelt Kartársam! Kedves Barátom! Ünnep van ma nemcsak a Te és hozzádtartozóid lelkében, hanem minden tisztelőd, minden jóravaló tanítványod és min- denik munkatársad lelkében is. Ezen ünnepi hangulatot a köte­lességtudásnak, szorgalomnak és 30 évi sikeres munkálkodásnak, melyet kifejtettél, közvetlen szemlélete kelti mindnyájunkban,

Next

/
Oldalképek
Tartalom