Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1906

32 Congrio. Ne kegyetlenkedgyék kérem, gyen­gébben eszetlenkedgyék uram keed. Fa bér. Szaporán hol a csónak, most mingyárt el merülök; már nevekedik a tenger. Congrio. Az agyad veleje úszkál amint látom a mustban; a józan okosság merül el benne. Faber. Már torkomig ér amint érzem. Congrio. Inkább hiszem a gyomrod bozdult fel a torkadra, s félek ne talán még itt az utzába kiáradgyon. Faber. (Prolabitur in terram). Ah már egészen el merülök. Congrio tűnődik magában, mit csináljon gazdá­jával. Megpróbálja felkelteni, de nem sikerül. Panasz­kodik keserű sorsára s elbeszéli, mennyit kell szen­vednie gazdája kegyetlenkedésétől, aki alig ad valamit ennie, de azért folyton veri és dolgoztatja. Elhatározza, hogy feljelenti gazdáját a királynál, aki városukban lakik s kegyes ember hírében áll. S ime alig végzi magánbeszédét, maga a király közeledik udvari embe­reivel, mire Congrio félreáll az útból. A király s kísérete meglátja András kovácsot a sárban, aki hatalmasan horkol. Próbálják felkölteni, de nem lehet, mert „mélyebben aluszik a meg aggot egérnélis“. Erre a király megparancsolja, hogy vigyék „ezt a kívánatos erdei nyulat“ a királyi palotába, mosdassák meg s fektessék a saját ágyába. Az udvari emberek (Cleobulus, Democles, Dc- milus) nem tudják felemelni a részeg kovácsot, segít­ségül hívják Stasimust is. Végül egy palástra henge- rítik s nagy nehezen haza viszik, s itt átöltöztetve a király nyoszolyájába fektetik. A megjelenő királynak jelentik, hogy parancsát teljesítették. A király meghagyja, hogy lessék meg a

Next

/
Oldalképek
Tartalom