Csendes Percek, 1991 (39. évfolyam, 1-5. szám)

1991-01-01 / 1. szám

KEDD, JANUÁR 15.Olvassuk: Máté 9:27-31. "Jézus pedig megszánván őket, illeté az ő szemeiket. És sze­meik azonnal megnyíltak és követték őt." (Máté 20:34) Mindig tudatában voltam Isten valóságának, s annak, hogy kötelességem hitemet másokkal megosztani. Az utóbbi időben új örömet találtam e kötelesség teljesítésében. Amikor feleségem meghalt, úgy végrendelkezett, hogy szemének szaruhártyáit szervátültetésre egy kórháznak adományoz­zam. Ennek következtében két ember nyerhette vissza a szemevilágát. De mi lesz a többi vakkal, akiken segíteni lehetne és kellene? - kérdeztem magamtól. Ekkor úgy érez­tem, hogy az Úr valamilyen cselekedetre hívogat. Jelentkez­tem egy vakok támogatásával foglakozó intézménynél, s ettől kezdve nyugdíjas napjaim új tartalmat nyertek. Rájöttem arra is, hogy e munka számomra igen nagy jelentőséggel bír, és hogy Isten munkájának a részese lehetek. Közben azért imádkozom, hogy mások is megtalálják hitük bizonyításának gyakorlati módját, s megtapasztalják azt az áldást, aminek munkájukkal lehetnek részesei. Jézus áldott, gyógyító munkáját nélküled is véghez viheti, amint a fenti Ige mondja, de ha valamiképpen téged is be akar vonni a munkába, légy engedelmes, s találd örömed benne. IMÁDKOZZUNK: Istenünk, segíts, hogy meghalljuk a mások megsegítésére hívó szavad. Ámen.- Másokat segítve, mi is új, pozitív látást nyerünk.­James A. Donoho (Tennessee) 17

Next

/
Oldalképek
Tartalom