Csendes Percek, 1990 (38. évfolyam, 1-6. szám)

1990-03-01 / 2. szám

„Voltatok régen sötétség, de most világosság az Úrban. Mint világosság fiai úgy járjatok.” (Ef. 5:8)

Új szomszédomat bizalommal üdvözöltem, s hívtam gyülekezetünkbe. Meglepő határozottsággal felelt szavaimra. „Én se hívő, se hitetlen nem vagyok. Én nem tudom önnek bebizonyítani, hogy nincs Isten, de ön se tudja velem elhitetni, hogy van. A keresztyének ünnepies arccal mennek a templomba, de magánéletükben épp annyira ezer hibával, önzéssel vannak tele, mint más emberek. Nem tapasztaltam, hogy az egyház jobbá tette volna őket.” Ezzel elfordult tőlem, elvágta a további beszélgetés lehetőségét.

Néhány héttel később egy könyvvel próbáltam megközelíteni, mely egy misszionárius életéről szólt, ki rengeteg jót tett működése helyén. „Ne adjon nekem semmi könyvet. Figyelni fogom a maga életét, s majd azután döntök.” Szavai nagyon megdöbbentettek. Neki nem kell beszéd, se könyv, se templom, se igetanulmányozás. Ő figyel engem. Életem bizonyságtevését akarja látni. Hogyan mutathatom meg neki Isten szeretetét, Jézusban adott kegyelmét? E városrészben mindenki kemény munkából él. Ő is. Nem zavarják egymást. Tisztán tartják házukat, gyermekeik jó példák lehetnek. Hogyan láttathatnám meg vele, hogy én mégis más, Isten gyermeke vagyok. Nagy önvizsgálatot, bűnbocsánatot kellett tartanom. Imádkoztam. Megláttam felszínes hívő életem. Nem én térítettem meg szomszédom, engem ráztak fel szavai. Áldom az Urat. Nagyon vigyázok, hogy világítson életem.

IMÁDKOZZUNK: Uram, alázattal kérlek: Élj bennem. Add, hogy Jézus természete legyen uralkodó életemben. Ámen.

— Az életed lehet „szent beszéd” valaki számára. —

Priscilla Larson (Massachusetts)

SZOMBAT, MÁRCIUS 3. — Olvassuk: Jak. 1:22-27.

5