Csendes Percek, 1990 (38. évfolyam, 1-6. szám)

1990-01-01 / 1. szám

HÉTFŐ, FEBRUÁR 5. — Olvassuk: ITim. 5:3-8.

„Ha valamely özvegyasszonynak gyermekei, unokái vannak... elsősorban a maguk háza iránt legyenek istenfélők, és adják meg szüleiknek a köteles tartozást, mert ez... kedves dolog Isten előtt.” (ITim. 5:4)

Öreg vagyok, de nem szenilis. Miért nem érti meg ezt az én családom? Ők mondják meg nekem, hogy mit egyek, mikor egyek, és azt is, hogyan főzzem meg, amit enni akarok. Ők vásárolják ruháim, megmodják mikor mit viseljek, visznek a boltba, doktorhoz, patikába. Minden filléremet figyelik mire költőm. A maguk módján tudom, hogy szeretnek, gondomat viselik, de ritkán kapok tűlük egy kedves szót. Úgy látszik nekem, hogy teher vagyok, nem személy többé, hanem az ő nyúlványuk. Panaszkodjam? Nem. Hiszen sokan éheznek, ruhátlanok, nincs családjuk. Hálás vagyok azért, amim van, és igazán mindenem megvan. Mi a bajom hát? Egy öreg barátom azt mondta, emberi méltóságom hiányzik.

Mintha Pál apostol is ilyesmit tapasztalt volna az özvegy asszonyok gyermekeinél, unokáinál. Ezért írja Timótheusnak, hogy intse a gyermekeket, unokákat az édesanya, nagyanya iránti köteles tiszteletre. Tartoznak vele. De még ennek előtte tanítsa őket, hogy legyenek istenfélők. Isten a legnagyobbat, bűneik bocsánatát adta nékik Jézus áldozati haláláért. Tehát tartoznak Istennek hálával, akarata teljesítésével, meg hogy modják az örömhírt mindenkinek Isten szeretetéről. Ezt az adósságot nekünk is naponként kell törlesztenünk.

IMÁDKOZZUNK: Urunk, add, hogy az öregek felé tisztelettel viseltessünk. Lássuk, hogy adósaid vagyunk, mert bűneinket megbocsátottad. Adj buzgóságot lelkek mentésére, így mutassuk ki hálánk. Ámen.

— Istennek való tartozásunk az emberek felé törleszthető. —

Johanna Simon (Ohio)

38