Csendes Percek, 1989 (37. évfolyam, 6. szám)

1989-11-01 / 6. szám

VASÁRNAP, DECEMBER 17. — Olvassuk: Luk. 14:26-33.

„Aid inkább szereti atyját és anyját, hogynem engemet, nem méltó énhozzám; és aki inkább szereti fiát és leányát, hogynem engemet, nem méltó énhozzám.” (Máté 10:37)

Az egyik barátnőm megkért, hogy tegyek meg neki valamit, és szándékomban is volt megtenni azt, mert nagyon szerettem őt. A beszélgetés közben azonban valami olyat mondott, ami kőfalként emelkedett lelkem jó indulata, jó igyekezete elé. Ezután már képtelen voltam teljesíteni kívánságát, bármennyire is akartam. Tudtam, hogy kérésének teljesítése nem tetszett volna Istennek. Ezen a határozott magatartásomon én is elcsodálkoztam.

Igen, néha magunk is elcsodálkozunk tetteinken. Miért nem tudunk egyetérteni másokkal? Hiszen nem jó egyedül lenni a magunk véleményével, elkülöníteni magunkat a társaságtól. Könnyebb lenne úgy tenni, úgy viselkedni, öltözködni, beszélni, mint a tömeg. De a hitbenjáró tudja, hogy az Úr Jézus sem „haladt az árral”, amikor a földön járt. ó egy olyan életet élt és mutatott, amely példaképül szolgálhat az ó mindenkori követői számára. Akik azt mondják magukról, hogy keresztyének, szeretik az Urat, azok Mesterük nyomdokaiban kell haladjanak, hogy így gyakorlati életükkel tegyenek Róla bizonyságot. A nagy próba különösen akkor áll elénk, mikor választanunk kell: a hitetlen apa, anya, gyermek vagy Krisztus. Ha megbízott az Úr Jézus: „Te pedig elmenvén, hirdesd az Isten országát”, Jézus parancsa mindenek előtt való. Az engedelmesség elveszi jutalmát.

IMÁDKOZZUNK: Segíts, Urunk, hogy ne csak szánkkal, de cselekedeteinken keresztül is kifejezzük, ml szeretünk Téged. Mutasd meg nékünk, hogy mikor legyünk erősek és mikor engedékenyek. A Te Nevedért. Ámen.

— Az Úr Jézus követése gyakran a tömegtől való elkülönülést jelenti. —

Marzee King Tew (Alabama)

49