Csendes Percek, 1989 (37. évfolyam, 6. szám)

1989-11-01 / 6. szám

HÉTFŐ, DECEMBER 18. —Olvassuk: Jeremiás 1:4-12.

„És mondák: Mandulavesszőt látok én.” (Jeremiás 1:1 lb)

Barátommal nemrégen a hideg skót télből egy narancs és egyéb déligyümölcsöt termő spanyol területre utaztunk. Egyik napon, ahogy egy köves dombra felmásztunk, gyönyörű táj tárult elénk. A csöndes vidéki területen fehérben és rózsaszínben virágzó mandulafákat láttunk. Olyan csöndben és vigyázattal haladtunk előre, mintha szent földön járnánk. Vigyázattal magunkhoz húztunk egy ágat, hogy csodáljuk a gyönyörű virágot és élvezzük finom illatát.

Jeremiás prófétánál a mandulafa virágának a szépsége mellett egy különleges jelentősége is volt. Számára és népe számára az élet nehézzé vált. Isten észak felől ítéletre népeket hoz fel Jeruzsálem ellen és a nép földönfutóvá válik. Hiába szólt erről a népnek és vezetőiknek Jeremiás, nem hallgattak rá. Ekkor Isten egy mandulavesszót mutatott Jeremiásnak, hogy emlékeztesse, ő szemmel tartja népét és betartja a nekik tett ítéletet és ígéreteit, ha megtérnek. Tudnunk kell, hogy a héber mandula szónak gyökérszava „éberséget” jelent. Bár Jeremiás tudta, Isten néz és figyel, de neki a mandulafára kellett néha tekintenie, hogy emlékezzen. És mire is kellett Jerémiásnak emlékeznie? Igen, arra, hogy Istennek gondja van Igéje kivirágzására, beteljesedésére. Arra, amit a népről s arra, amit prófétájáról mondott. Isten minket is emlékeztet valamilyen módon arra, hogy mit mondott nekünk. Ne akarjuk elhallgatni. Egyén, család, nép, cselekedjünk, szóljunk aszerint, mert ez lesz javunkra.

IMÁDKOZZUNK: Mennyei Atyánk a Krisztusban! Bocsásd meg néktlnk, hogy elfeledkezünk a Te akaratodat tenni és kifogásokat hozunk fel mentségünkre. Nyisd meg lelki szemeinket meglátni mutatott utald, hogy hűségünk töretlen legyen Hozzád, a Krisztusért. Ámen.

— Mikor és miben figyelmeztetett utoljára Isten? —

Margaret Howden (Fife, Scotland)

50