Csendes Percek, 1988 (36. évfolyam, 2-3. szám)

1988-03-01 / 2. szám

SZERDA, MÁRCIUS 2. — Olvassuk: Máté 7:7-12.

„Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek.” (Máté 7:7)

Elveszett voltam — de ezt akkor még nem tudtam. Sok ajándék, sok jó volt jelen az életemben, ami boldoggá és háládatossá tehetett volna, de valami még hiányzott. Mindig kerestem még valamit, de nem tudtam, hogy mit. Nővérem állandóan hajtogatta nekem: „Menj vissza az egyházhoz.” Tette ezt azért, mert ő felismerte, hogy én alapjában véve Krisztust keresem, nekem Krisztusra volt igazában szükségem. Kérésének egyszer mégis csak engedtem s visszamentem a gyülekezetbe. Valóban ez volt az, amire szükségem volt, mert már elfelejtettem, milyen is Isten szeretetének érzése, s hogy Jézus elfogad engem úgy, ahogy vagyok. Hálaadással tapasztaltam meg, hogy Ő megbocsátó és türelmes Úr.

Most már látom, hogy az Úr hívott vissza engem. Isten üzenet-hozókat küld hozzánk, hogy kinyissuk az ajtót, amit már bezártunk az Úr előtt. Mindig hálás leszek testvéremnek, hogy nem hagyta abba a figyelmeztetést, és az Úrnak, hogy őt hozzám küldte üzenetével. Most már tudom, hogy soha nem fogok elveszni.

E történet végén két kérdés vár válaszra. Az egyik: vajon mi nem vagyunk-e ilyen helyzetben, elszakadóban az Úrtól, vagy éppen már el is szakadtunk? Ez a helyzet veszélyes és nem tarthat sokáig. A másik kérdés ez: Vajon nem mi vagyunk éppen azok, akiket küldeni akar az Úr azokhoz, akik elszakadóban vannak? Van-e bátorságunk és kitartásunk kérlelni őket: vissza az Úrhoz!

IMÁDKOZZUNK: Urunk, segíts minket hogy utánamenjünk a te elveszett juhaidnak és visszavezessük őket a te szerető karodba. Ámen.

— Van-e valaki, akivel törődöm? —

Susan Beckman (Georgia)

4