Csendes Percek, 1988 (36. évfolyam, 2-3. szám)

1988-03-01 / 2. szám

SZERDA, ÁPRILIS 6. — Olvassuk: János 6:32-35.

„Érezzétek és lássátok, hogy jó az Úr.” (Zsoltárok 34:9)

A húsvéti úrvacsorakor szomszédom letört egy darabot az illatos fehér kenyérből és a cipót átnyújtotta nekem. Vegyek-e belőle egy darabot? Allergiás vagyok és nem ehetek kenyeret, de a húsvéti úrvacsora mindig jelentős számomra, mert az egyik húsvét reggelen fogadtam el Krisztust Üdvözítőmként.

A cipó beléből letörtem egy kis darabot és mgettem. A gazdag és édes iz betöltötte számat, sokkal inkább mint bármi, amit hetek óta ettem. Emlékeztetett nagyanyám frissen sült, barnahéjú, ínycsiklandozó kenyere hódító izére. Mikor is volt, hogy ízleltem kenyeret? Igazán, valóságos éhséggel ízlelve?

És mikor ízleltem Krisztust, mikor nyúltam ki feléje, táplálkoztam mélyen, éhesen az Ő igéjéből? Vagy akárcsak, ahogy nálam a kenyérrel történik, ránézek és rendszerint ott hagyom? Láttam Krisztust munkálkodni mások életében, de én nem engedtem, hogy az én életemnek szerves része legyen. Ettől a perctől kezdve elhatároztam, hogy naponta járulok Krisztushoz, élek az Élet Kenyerével. Hogy jó az Úr, csak valóságos és személyes tapasztalatból tudhatod. A kegyelem áldásait csak, ha magadévá teszed, hit által, akkor nem lesz számodra ismeretlen a jóságos Isten. Vannak dolgok, amit előbb szeretnünk kell, mielőtt meg tudnánk, hogy érdemesek a szeretetre; dolgok, amikben hinnünk kell, mielőtt megtudnánk, hogy érdemesek-e arra, hogy higgyünk bennünk.

IMÁDKOZZUNK: Uram, ne engedd, hogy elmenjek melletted és csak épp rád nézzek. Engedd, hogy mélységesen ízleljelek téged. Légy életem része és add, hogy én is részed legyek. Ámen.

— Miért elégszünk meg álpótlékokkal, amikor Isten nekünk az Élet Kenyerét kínálja fel? —

Patricia Pfeiffer (Washington)

39