Csendes Percek, 1986 (34. évfolyam, 1-6. szám)

1986-01-01 / 1. szám

SZERDA, FEBRUÁR 26. — Olvassuk: Efézus 1:15-23. „Nem szünök meg hálát adni tiértetek, emlékezvén reátok az én könyörgéseimben: hogy Isten... adjon nek­tek bölcsességnek és kijelentésnek Lelkét az Ö megis­merésében: és világosítsa meg értelmetek szemeit... (Efézu 1:16-18) Egy országos marathon verseny útirányának vagyok a kijelölő igazgatója. Decemberben körülbelül 1500 futó volt az indító vonalnál. Köztük több vak versenyző is. El lehet-e képzelni, hogy a futó belekapaszkodik vala­kinek a karjába és úgy fut több mint 26 mérföldet? Ehhez hihetetlen bátorságra és egy igen jól kifejlődött belső látásra van szükség, amivel érezni lehet a körü­löttünk lévő dolgokat. Nemrégen az egyik vak futó el­mondta nekem, hogy az ő belső látásán keresztül olyan összeköttetésben van a körülöttelévő dolgokkal, hogy fel­ismeri a virágokat illatukról, amint fut az úton. Elmond­ta, hogy felismeri az utakat, amint a kövezet változik a lába alatt. Pál apostol arra hív fel minket, hogy hasonló képes­séget fejlesszünk ki magunkban imádkozással. Azt mond­ja, hogy ő is azért imádkozik, hogy Isten „világosítsa” meg értelmünk szemeit. Mert csak a bensőnek a szív­nek a szeme tudja meglátni a szeretetet, csak az tud örömet érezni és megérezni a minket körülvevő tikokat. Nem mindig könnyű beállítani, elnyerni a belső szemein­ket, de ahogy azok a belső szemek kifejlődnek elmél­kedéseken és imádságos megalázkodáson keresztül, egy új és csodálatos világot mutatnak meg nekünk. IMÁDKOZZUNK: Köszönjük Neked, Istenünk, hogy a belső látás ajándéka a Te világod szépségeit mutatja meg nekünk. Ámen. 59 Rober Pierce (Florida)

Next

/
Oldalképek
Tartalom