Csendes Percek, 1986 (34. évfolyam, 1-6. szám)

1986-01-01 / 1. szám

HÉTFŐ, JANUÁR 20. — Olv.: 1 Krón. 16:1-11; 29:10-13

„Teljetek meg lélekkel,... és adjatok hálát az Istennek, az Atyának mindenkor mindenért, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében.” (Efézus 5:18,20)

Férjemmel együtt egy területi bizottságban dolgozom, amely Mexikóban törekszik új egyházakat alapítani, gyűléseinken minden hónapban jelentést tesznek a mexikói barátaink. Mindig azzal kezdik, hogy dicsérik Istent és hálát adnak neki a gyűlésre biztonságos utazásunkért. Minden alkalmat megragadnak arra, hogy hívő bizonyságtételüket megosszák.

A Krónikák első könyve 16-ik része feljegyezte, hogy Dávid egyes lévitákat bízott meg az Úrnak való hálaadással és dicsérettel, hálaadó énekeket is adott nekik, és tanította a hálaadás szolgálatára.

Mi a szokások emberei vagyunk. Könnyen lehetne elsajátítani jó szokásokat is, — például azt, hogy naponta adjunk hálát Istennek a nekünk adott jó ajándékaiért. Gyakorlás által a dicséret és a hálaadás kedves szokássá válhat az életünkben, gyakorlással s a Lélek segítségül hívásával szívügyünkkél lehet, hogy ne csak „úgynevezett jó szokásként”, hanem legmélyebb meggyőződésünkből és érzelmünkből naponta többször is dicsérjük Istent. A Lélek megvéd a sablonosságtól, a hidegszívű, vallásosnak látszó élettől, a farizeus „Uram, Uram” ázástól.

IMÁDKOZZUNK: Urunk, adj nekünk hálaénekeket. Add. hogy a hálaadás természetünkké váljék. Tégy szabaddá minket, hogy mindig és minden módon téged dicsőítsünk, Jézushoz hasonlóan. Ámen.

— Gyakorlással a dicsőítés és hálaadás annyira természetünkké lesz, mint a lélekzés. —

Mary Eleanore James (California)

22