Csendes Percek, 1985 (33. évfolyam, 2-6. szám)

1985-07-01 / 4. szám

PÉNTEK, JÚLIUS 5. — Olvassuk: Zsolt. 119:97-105.

„Fiam, ne távozzanak el a te szemeidtől, őrizd meg az igaz bölcsességet és a meggondolást! Akkor bátorsággal járod a te utadat és a te lábadat meg nem ütöd.”

(Péld. 3:21, 23)

A járda cementje, melyen naponta munkába megyek, egy gyermek lábnyomát mutatja. Nyilván valamikor, mikor a cement még híg volt, egy gyermek pajkosságból, vagy véletlenül belelépett a még friss anyagba s most a járda sok-sok éven át meg fogja őrizni a kis lábnyomokat. Amint ma ránéztem ezekre a bemélyedésekre, az a kérdés ötlött fel bennem, hogy vajon én milyen nyomot hagyok majd magam után ebben a földi világban? A Megváltó Krisztust s az Ő bölcsességét fogja-e az mutatni, vagy csupán önző lényemet?

A Szentírásban sok utalást találunk a lábra, az ösvényre, s az azon megtett útra. Luk. 1:79-ben azt olvassuk, hogy Ő (Krisztus) fogja igazgatni a mi lábainkat a békességnek útjára. Pál apostol Ef. 6:15-ben inti a hívőket, hogy „saruzzák fel lábaikat a békesség evangéliomának készségével.” A zsoltáríró örömmel vallja, hogy „Minden gonosz ösvénytől visszatartóztattam lábaimat, hogy megtartsam a Te beszédedet” (Zsolt. 119:101): majd a 105-ik versben így folytatja minden hívő lélek boldog vigaszául: „Az én lábamnak szövétneke a Te igéd és ösvényemnek világossága.”

A Szentírás naponkénti tanulmányozása és imádság vezetik a hívő ember lépteit a biztos úton, Krisztu által az örök életre.

IMÁDKOZZUNK: Mennyei Atyám! Add a Te drága kegyelmedből, hogy lábam mindig a Te ösvényeden haladjon, a Te szent irányításod szerint. Ámen.

— Akik Krisztusban hisznek, azok az Ő útját követik. — 7 Lynn Allison Yeager (Missouri)