Csendes Percek, 1985 (33. évfolyam, 2-6. szám)

1985-03-01 / 2. szám

HÉTFŐ, MÁRCIUS 11. — Olvassuk: János 4:5-15.

„A víz, amelyet én adok neki... örökéletre buzgó forrássá lesz benne.” (János 4:14)

A házunk mögötti tónak nincs patakja, folyója, ami táplálná és látható lefolyása sincsen. Az eredeti lefolyást zsilippel zárták el, csak magas vízállás esetére hagytak egy levezetőt. Télen, a legtöbbször bőséges esőzések idején mindig van víz, ami így természetes, nyáron azonban ki kellene, hogy száradjon, hiszen nem mély. Mégsem történik meg ez, mindig tele friss vízzel a tó. A magyarázata ennek az, hogy a tavat földalatti források táplálják. Még a forró, száraz nyárban is van mindig tápláló, üdítő ital bőségesen a tó körül lakozó madarak és kisebb vadak számára. Milyen szép képe ez az igaz keresztyén életnek, melyet egy áldott, felülről való forrás táplál szüntelen.

Ránk is érvényes, mint a samaritánus asszonyra: ha Jézust beengedjük életünkbe, örökélet friss vizét kapjuk mindig. Amikor lelkileg a legkiaszottabbak vagyunk s életünkben krízisek és zavarok vannak, Jézussal még akkor is meg-megfrissülünk. Ha ő ott van az életünkben, nem szomjúhozunk. Nincs hiányérzetünk. Lelki életünk friss és üde marad, naponként megújul, mert Jézus adja naponként az élet áldott forrásvizét.

IMÁDKOZZUNK: Uram, Jézus, jöjj az én életembe és frissítsd fel. Add nekem azt -a vizet, ami soha ki nem fogy, és megtart az örökéletre. Igéd legyen velem naponként. Ámen.

— Jézus az örökélet élő vize. —

Maxwell János, (Washington)

13