Csendes Percek, 1985 (33. évfolyam, 2-6. szám)

1985-03-01 / 2. szám

VASÁRNAP, MÁRCIUS 10. — Olvassuk: Zsolt. 51:6-17.

„Aki egy ilyen kis gyermeket befogad az én nevemben, engem fogad be.” (Máté 18:5)

Böjti elhatározásom, hogy minden nap korán reggel harminc percet töltök el imádkozva, nem valósult meg. Felkeltem korábban, de amint leértem a nappali szobába, három éves lányom telve reggeli boldogsággal, szintén megkezdte a napot.

Másnap tizenöt perccel még korábban keltem fel. Alighogy megkezdtem imámat, lánykám megjelent s boldogan tételezte fel, hogy jobban nem is örülhetnénk egymásnak.

A még korábbi tizenöt perces felkelés sem segített tervem kivitelében. Azon vettem észre magam, hogy haraggal gondolok gyermekemre és Istenre. Hiszen én fegyelmezni akarom magam, hogy Istennel tudjak beszélgetni, de a három éves gyermek mindig megakadályoz ebben.

Majd a felismerés kijózanító, kíméletlen igazsága ütött szíven: áldozatom értéktelen, ha a gyermekem felé bezárom szívemet. Ha őt ölelem körül szeretetemmel reggel, akkor Istent szeretem. Csodálatos, hogy imaéletem mennyire meggazdagodott ebben a felismerésben és magatartásom megváltozásában.

IMÁDKOZZUNK: Uram, segíts meg engem abban, hogy én illeszkedjek be a te beosztásodba, ne pedig az enyémbe kényszerítsek másokat hamis önigazolással. Ámen.

— Ha nincs időnk embertársaink részére, az Istennel töltött időnk gyümölcstelenné válik. —

Zyromski Page (Ohio)

12